NAV
Nyolcszázmilliós áfacsalást lepleztek le Borsodban
A Romániából és Lengyelországból behozott műtrágyát bevallásaikban belföldi vásárlásként tüntették fel, és az általános forgalmi adót (áfát) visszaigényelték utána.
2018.12.07 10:35MTINyolcszázmillió forintnyi általános forgalmi adót (áfa) csalt el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy műtrágyával kereskedő bűnszervezet - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI.
Kovács Dorina hozzátette: az elkövetők budapesti és Pest megyei székhelyű cégeiken keresztül 2015 és 2017 között rendszeresen tettek szert milliós nagyságrendű jogtalan haszonra.
A Romániából és Lengyelországból behozott műtrágyát bevallásaikban belföldi vásárlásként tüntették fel, és az általános forgalmi adót (áfát) visszaigényelték utána. Néhány cég esetében bevallották ugyan a külföldi beszerzést, de az áfát ezekben az esetekben sem fizették meg. A nyomozás során bebizonyosodott, hogy az áru ténylegesen nem járt a cégeknél, hanem a külföldi felrakodási helyről közvetlenül a végső vevőknek szállították.
A NAV pénzügyi nyomozói és revizorai huszonhat helyszínen tartottak házkutatást és gyűjtöttek bizonyítékokat. Az elkövetők által okozott kár biztosítására három ingatlant és kilenc teherautót zárolt a hatóság, ezek összértéke több mint kétszázmillió forint.
Eddig öt férfit és egy nőt hallgattak ki bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt, de a gyanúsítottak köre még bővülhet - közölte Kovács Dorina.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06