Adóügyek

Bilincsben vitték el az adóhatóság osztályvezetőjét

Hivatali vesztegetés gyanúja miatt a munkahelyén fogtak el egy NAV-os vezetőt.

2018.09.06 18:50ma.hu
hirdetés

Bilincsben vitte el az ügyészség csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) óbudai, Huszti úti épületéből a szervezet egyik osztályvezetőjét – tudta meg az Átlátszó. Az illető a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságán dolgozott.

A Központi Nyomozó Főügyészség a lap kérdésére azt közölte, hogy vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt indult nyomozásban a KNYF ügyészei nyomozási cselekményeket hajtanak végre.

Az ügyészség részéről hozzátették az ilyenkor szokásos fordulatot is, hogy nyomozási érdekből nem tudnak ennél bővebb tájékoztatás adni, illetve, hogy később sajtóközlemény kibocsátásra kerül sor.

A büntetőeljárás alá került osztályvezető az Átlátszó.hu szerint korábban adónyomozóként, majd a Nemzeti Nyomozó Irodánál is dolgozott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.