Adó

Büntet a NAV, ha év végéig nem rendezzük az adósságot

Év végéig rendezniük kell az adósságaikat a kisadózó vállalkozásoknak, különben egy évig megint nem lehetnek katások.

2016.12.16 11:45ma.hu

A kisadózó vállalkozóknak érdemes figyelniük arra, hogy még az idén rendezzék adótartozásukat. Nem lehet tovább katás ugyanis az, aki az évet 100 ezer forintot meghaladó adóhátralékkal zárja. A NAV adatai szerint ez közel tízezer kisadózót érint.

Jogszabály értelmében, ha a kisadózó vállalkozás nyilvántartott nettó adótartozása az év utolsó napján meghaladja a 100 ezer forintot, megszűnik a kata-alanyisága. Ez azért is jelentős, mert ilyen esetben az adóalanyiság megszűnésének évében és az azt követő 12 hónapban nem választható újból ez a kedvező adózási mód.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint jelenleg közel tízezer kisadózónak van az összeghatárt meghaladó adótartozása.

Ezért célszerű, ha a katások legkésőbb az év vége előtt akár az Ügyfélkapun keresztül elektronikusan, akár telefonon a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintézési Rendszerén keresztül (a 06-40/20-21-22-es számot tárcsázva) tájékozódnak a folyószámlájukról. Akinek még nincs Ügyfélkapuja, a NAV ügyfélszolgálatain regisztrálhat. Ehhez a személyes okmányokon túl egy működő e-mail címre és egy felhasználó névre van szükség. Telefonos ügyintézés a www.nav.gov.hu oldalról letölthető „TEL” adatlap kitöltése és beküldése után, ügyfélazonosító számmal lehetséges.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.