Közel 60 üzletet kell bezárni

Minden második célzott ellenőrzés betalált a NAV tavaszi akciójában

Összesen 250 millió forint bírság kiszabására került sor.

2016.06.01 09:43Havariapress

Minden második célzott ellenőrzés betalált a NAV tavaszi akciójában, melynek eredményeként összesen 250 millió forint bírság kiszabására került sor - jelenti a HavariaPress. Az országszerte végzett, több mint 8 ezer ellenőrzés mintegy felében derült fény valamilyen hiányosságra; közel 60 üzletet kellett hosszabb-rövidebb időre bezárni, három esetben pedig üzletbezárást helyettesítő bírságot vetett ki az adóhatóság.

Tavasszal többek között a szépészeti szolgáltatókra, zöldség-, gyümölcskereskedőkre, vendéglátósokra, szálláshely-szolgáltatókra, autómosókra, gumiszervizekre, ruhatisztítókra, illetve a virág- és ajándéküzletekre fordított nagyobb figyelmet a NAV; az ellenőrzések célja elsősorban a szabálytalankodók kiszűrése volt.

A NAV szakemberei főként azt vizsgálták, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, de ellenőrizték azt is, hogy a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat és számot tudnak-e adni áruik eredetéről.

A célzott kiválasztást a NAV saját kockázatelemzése alapozta meg, tehát az online pénztárgépet használók közül a revizorok jellemzően azokat keresték fel, akikről sejtették, hogy valami nincs rendben náluk; a piacokon, vásárokon pedig a helyszíni tapasztalatok alapján választották ki, kiket ellenőrizzenek.

A célzott kiválasztásnak köszönhetően majdnem minden második esetben találtak jogsértést. Egy távol-keleti árukat forgalmazó üzletet például, mulasztási bírság mellett 12 napra be kellet zárni, mert a vállalkozó nem használt online pénztárgépet, sőt a próbavásárláskor nem állított ki semmilyen bizonylatot.

A korábbiakhoz képest továbbra is arra utalnak a szokatlan időben - késő délután, éjszaka, hétvégén - végzett ellenőrzések, hogy ezekben az időszakokban jóval gyengébb a nyugta- és számlaadás fegyelme. Pozitív eredményt mutatnak viszont a szezonális terméket árusítóknál (például zöldség, gyümölcs) végzett ellenőrzések, ugyanis kiderült, hogy ezeknek az adózóknak a többsége az előírásoknak megfelelően működik.

A napsütéses idő beköszöntével kinyitottak a fagylaltozók is, amelyeknél a nyugtaadást az ellenőrök táblagéppel kontrollálták, az online pénztárgépbe beütött adatok és a vásárlók számának összevetésével. Tabletes lekérdezéssel ugyanis távolról követhető a nyugtaadás, és ahol a revizorok rendben találják az adatokat, nem végeznek próbavásárlást.

A módszert igazolja, hogy egy Győrben így kiválasztott fagylaltozóban a feltételezésnek megfelelően valóban nem kaptak nyugtát a NAV munkatársai.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.