NAV
A revizorok vásárlásai növelték meg a trafikok forgalmát?
Általában adminisztrációs hiányosságokat észleltek, volt azonban példa arra is, hogy csempészcigarettát találtak a dohányboltban, a trafikos nem adott nyugtát vagy a meghatározott árnál drágábban adta a dohányt.
2013.10.28 08:50MTITöbb mint kétszáz szabálytalanságra bukkant az adóhatóság a trafikokban végzett 2600 ellenőrzés során - írja hétfői cikkében a Magyar Nemzet.
Suller Atila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki és vámügyekkel foglalkozó szóvivője a lapnak elmondta: a jogsértések miatt mintegy 25 millió forint bírságot szabtak ki.
Általában adminisztrációs hiányosságokat észleltek, volt azonban példa arra is, hogy csempészcigarettát találtak a dohányboltban, a trafikos nem adott nyugtát vagy a meghatározott árnál drágábban adta a dohányt. Olyan súlyos szabálytalanságra eddig nem derült fény, amely az érintett dohánybolt bezárását vonta volna maga után - tette hozzá.
A lap egy másik cikkében ismerteti, hogy az adóhatóság kimutatása szerint szeptemberben csaknem 50 milliárd forint folyt be a dohánytermékek forgalmazásával kapcsolatos jövedéki adóból és áfából. Hasonló bevételt eddig egy idei hónap sem hozott. Pankucsi Zoltán, a nemzetgazdasági tárca adóügyi helyettes államtitkára a lapnak azt mondta, a szeptemberi magas adat részben az augusztusi visszaesés természetes korrekciója. Megjegyezte: az eddigi adatok alapján az új cigarettakereskedelmi rendszer bevezetése miatt nem kell érdemi adóbevétel-csökkenéstől tartani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06