A kettős adóztatás elkerülésére
Svájc kiadja a magyar "adóoptimalizálókat"
Magyarország új egyezményt kötött Svájccal a kettős adóztatás elkerüléséről, utóbbi nagyobb betekintést ad a hazai kormánynak a magyar tulajdonú svájci bankszámlákba.
2013.09.12 16:35MTIAz egyezmény a jövedelem- és vagyonadókra terjed ki, szabályozza, hogy az egyes jövedelemfajták (osztalék, kamat, jogdíj, önálló és nem önálló tevékenységből származó jövedelem stb.) valamint a vagyon tekintetében melyik szerződő félnek, milyen körben van adóztatási joga, kizárva ezzel a magánszemélyek, illetve vállalkozások bevételének és vagyonának kettős adóztatását.
Az egyezmény újdonsága, hogy széleskörűen, a jelenlegi nemzetközi sztenderdeknek megfelelően biztosítja a kérésre történő adóügyi információcsere lehetőségét.
Orbán Gábor az egyezmény aláírását követően az MTI-nek elmondta: a két ország között eddig is volt ilyen szerződés, a megváltozott körülmények azonban szükségessé tették az 1981-ben aláírt egyezmény újratárgyalását.
Az elmúlt évtizedekben nagy hangsúlyt kapott a nemzetközi adóelkerülés elleni küzdelem, aminek leghatékonyabb eszköze az információcsere - fejtette ki az államtitkár. A Svájccal fennálló szerződésben azonban szokatlan módon nem szerepelt olyan kitétel, amely feljogosította volna a magyar adóhatóságot az információkérésre Svájccal szemben.
Ez a helyzet most megváltozik: január 1-jétől, miután a két ország parlamentje ratifikálta az egyezményt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) lehetősége nyílik arra, hogy a svájci adóhatóságtól információkat kérjen a jövedelem-, illetve tőkeáramlással kapcsolatban.
A most aláírt szerződés nem az automatikus információcseréről szól, ezt a célt közép-, hosszú távra tűzték ki maguk elé a nemzetközi adóügyi együttműködésben részt vevők. Az egyezmény kérésre történő információcserére ad lehetőséget, amit indokolt esetben tud kezdeményezni a magyar adóhatóság, például, ha alapos a gyanú arra, hogy valamilyen adóelkerülési technikát alkalmaztak - mondta Orbán Gábor. Hozzáfűzte: ez nagy jelentőségű lépés, mert Svájc jellemző célpontja volt az ilyen típusú pénzügyi műveleteknek.
Az MTI azon kérdésére, Magyarország tervezi-e, hogy Ausztriához és Angliához hasonlóan úgynevezett Rubik egyezményt kössön Svájccal, az államtitkár azt válaszolta: az információáramlás annál ugyanolyan korlátozott lenne, mint volt az elmúlt harminc évben. A Rubik egyezmény arra ad lehetőséget, hogy a svájci fél az ott lévő jövedelmek után a forrásadót levonja és átutalja, de ugyanúgy nem lehet megismerni a jövedelmek eredetét vagy beszedni a hozzá kapcsolódó valamennyi elkerült adót.
"A Rubik egyezmény egy kompromisszum lenne, amikor valamennyi adó ellenében lemondunk arról az igényünkről, hogy megismerjük ezeket a jövedelem- és tőkemozgásokat. A cél azonban az, hogy a magyar adóhatóság az egész folyamatot vizsgálni tudja, beleértve, hogy honnan származik a pénz, s milyen egyéb adó megfizetését kerülték el " - mondta az államtitkár.
A svájci betétek ügyében a következő cél az automatikus információcsere elérése lehet Orbán Gábor szerint, és ebben segítségünkre lehetnek az elmúlt időszak nemzetközi folyamatai is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06