Sokba került az élvezet a főnöknek
Nemiszervvel csapkodták a fejét - Milliomos lett!
Még dollárban kifejezve is szép summát kapott az a nő, akit főnöke letámadott és bár nem erőszakolta meg, mégis rajta élte ki szexuális vágyait. Az ítélet 5 év után született meg.
2011.06.14 14:29ma.huMinden idők legmagasabb kártérítését ítélték meg egy dél-illinios-i (USA) nőnek, aki főnökét szexuális zaklatás miatt perelte be öt évvel ezelőtt, ám az elhúzódó bírósági tárgyalás-sorozat végére csak most sikerült pontot tenni.
A St. Louis-i Ashley Alford 2005 végén állt munkába az egyik nagynevű elektronikai üzlethálózat boltjában, ahol elmondása szerint mindennaposak voltak a szexuális jellegű viccelődések és a vulgáris megjegyzések. Ezekkel eleinte igyekezett nem foglalkozni, elengedte a füle mellett a trágárságokat, ám főnöke nem hagyta annyiban, zsarolni kezdte a 20-as évei közepén járó fiatal alkalmazottat.
Néha kirúgással fenyegetőzött, máskor pedig azt ígérte, hogy hosszabb ebédszünetre vagy nyári szabadságra engedi Ashley-t, ha ő orálisan kielégíti.
A fiatal nő a vallomásában arról számolt be, hogy ezeket minden alkalommal elutasította, de Richard Moore nem adta fel. 2006 szeptemberében lépett először a "tettek mezejére", amikor megragadta a lányt a lófarokba kötött hajánál fogva és lehúzott cipzárjához húzta a fejét.
Ashley ekkor nem tisztázott okokból nem beszélt senkinek az esetről, de egy hónappal később, október 12-én Moore ismét rátámadott a beosztottjára.
Ashley Alford (Fotó: manna.ro)
A vádirat szerint a támadás pont úgy kezdődött, ahogy első alkalommal, ám a főnök nem érte be annyival. Miután újra a péniszéhez húzta a lány fejét és ütögetni kezdte a nemi szervével, a földre teperte áldozatát, felhúzta a blúzát és a péniszével a fejét és az arcát csapkodva maszturbálni kezdett.
A rendőrség később több papír kéztörlőt gyűjtött be, rajtuk a férfi spermájával, mint bizonyíték.
Ashley Alford már 2006. májusban panaszt tett az üzlethálózat vezetőségénél az obszcén megjegyzések miatt, ám ott elutasították panaszát, részben ez is hozzájárult a zaklatások folytatódásához és az októberi esethez.
Az atlantai székhelyű cég, amelynek országszerte 1800 üzlete van és több mint 10 ezer embert foglalkoztat, most 95 millió dollár kártérítést köteles fizetni a megalázott alkalmazottnak. Igaz, Alford ebből csak alig több mint 41 milliót fog kézhez kapni az adók és egyéb költségek levonása után, de még így is rekordnak számít a hasonló ügyekkel összevetve.
Az esküdtek elmondták, az összeg mértékénél figyelembe vették az üzletlánc 980 millió dolláros értékét és azt, hogy tavaly a nyereségük meghaladta a 118 millió dollárt.
A vezetők vitatják a bírságot, szerintük a bizonyítékok nem támasztották alá kellőképp az alkalmazott állításait.
Kapcsolódó írások:
- Önt is zaklatta Dominique Strauss-Kahn?
- Magára akarta gyújtani a börtönt Madonna zaklatója
- Lemondott a szexuális zaklatással vádolt francia kormánytag
- A zaklatás áldozatainak alacsonyabb az IQ-ja
- Négy gyereket zaklattak szexuálisan a szülők - megkezdődött a per
- Ismerik a gyermekek szexuális zaklatásának kockázati tényezőit
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


