Elrettentette az IMF-es eset
Lemondott a szexuális zaklatással vádolt francia kormánytag
Lemondott vasárnap Georges Tron, a francia kormány közszolgálati ügyekért felelős államtitkára, akit öt nappal ezelőtt szexuális zaklatással vádolt meg két nő - jelentette be a francia miniszterelnöki hivatal.
2011.05.29 16:24MTIA rövid közlemény szerint Francois Fillon kormányfő tudomásul vette a döntést, amely semmiben nem kívánja előre megítélni azt az igazságszolgáltatási folyamatot, amelyet az államtitkár ellen tett feljelentések fognak követni, s amelyeknek a megalapozottságát Tron vitatja.
A miniszterelnök a közleményben üdvözölte Georges Tron "bátorságát és felelősségérzetét", s úgy vélekedett hogy a döntéssel "teljesen szabadon" tudja majd a "saját védelmét ellátni".
Az államtitkár már szombaton jelezte, hogy abban az esetben lemond, ha azt a kormányfő vagy a köztársasági elnök szükségesnek látja. Ez nyilvánosan nem történt meg, de az utóbbi napok kormánypárti megszólalásaiból egyértelmű volt az üzenet: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója, a New Yorkban nemi erőszakkal vádolt, szintén francia Dominique Strauss-Kahn hasonló ügye nyomán az államtitkár helyzete tarthatatlanná vált a kormányban.
Tron végül vasárnap reggel levélben tudatta Nicolas Sarkozy államfővel, hogy "személyes ügynek tekinti ártatlanságának elismertetését", s úgy érzi: lemondása nyomán jobban tudja a védelmét ellátni.
A francia elnöki hivatal közölte: Tron hatáskörét az eddig őt felügyelő költségvetési miniszter, Francois Baroin veszi át. A politikai botrányt megelőzendő a kormány azt is tudatta, hogy az országos közvélemény előtt szinte ismeretlen Tron miatt - aki csak 27. helyen szerepelt a protokoll-sorrendben - még kisebb kormányátalakítás sem várható.
Az 53 éves államtitkár egyben Draveil város jobboldali polgármestere (e posztjáról egyelőre nem mondott le), a hivatalban dolgozó két egykori beosztottja tett ellene szerdán feljelentést szexuális zaklatás vádjával. Az ügyben az ügyészség szexuális zaklatás és erőszak gyanújával előzetes eljárás indított, a két panaszos az első kihallgatásokon megerősítette a vádakat.
Sajtóértesülések szerint a reflexológia szakértőjeként közismert polgármester "szexuális játékokra" kényszerítette a beosztottakat. Eszerint a polgármester eleinte csak a sértettek talpát masszírozta, de a dolgok minden egyes alkalommal "elfajultak".
Az ügy kivizsgálását az illetékes versailles-i bűnügyi rendőrség végzi: a következő hetekben a lehető legtöbb tanút fogják kihallgatni a polgármesteri hivatalban, s várhatóan Georges Tront is hamarosan beidézik.
A Le Parisien című napilapnak adott interjúban az egyik sértett azt mondta, a volt IMF-vezér ügye bátorította arra, hogy beperelje egykori főnökét. "Amikor láttam, hogy egy szobalány mire képes Dominique Strauss-Kahn esetében, azt mondtam magamnak: nincs jogom tovább hallgatni" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06