Túlvan az újabb plasztikai műtéten a lány
Videó - Eltűnt Szandika turcsi orra!
Nem véletlenül a plasztikcica kategóriában került be a ValóVilágba Szandika: kijövetele után sem hazudtolta meg titulusát, rajtra készen áll egy mellműtéthez, a fogorvos is készül, most pedig épp megkapta vadiúj orrát.
Pikáns leszbi játék Gigivel, Szandikával és Anikóval 
Amióta csak kijött a villából, Szandika megállás nélkül járja a különböző orvosi rendelőket. Persze szó sincs arról, hogy beteg, épp ellenkezőleg, nagyon is jól van, csak szeretné magát még jobban érezni. Ehhez pedig a ValóVilág plasztikcicájának arra van szüksége, hogy újabb és újabb szépészeti beavatkozásokat végeztessen el magán.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Szandika a fogát, a mellét és az orrát akarja átszabatni, mindegyik feladatba bele is vágott, ám érthető módon eltérő ütemben halad a beavtkozásokkal.
Miközben a fogorvos már levette a fogmintát és készülnek a szükséges pótlások, a mellműtéthez pedig az előzetes vizsgálati eredményeket kell már csak megvárni, Szandika máris kés alá feküdt: az orra volt az első látványos átalakítás "áldozata".
Szandika előbb konzultált a sebésszel, megbeszélték, mik a lány igényei és mennyire lehet azokat kivitelezni, aztán nem sokkal később már a műtőben találta magát, ahol hozzáláttak a beavatkozáshoz.
A nagy eseményre szerelme, Gotti, valamint a Tabu TV stábja kísérte el a szőke leányzót.
"Azt akarom, hogy ne legyen ilyen turcsi! Egy olyan normál orrot szeretnék, ami nem tűnik fel, hanem csak beleolvad az arcomba..." - közölte konkrét igényét VV Szandika, az orvos pedig biztosította arról, hogy mivel nagyon karakteres nemcsak az orra, hanem a szája is, mindenképp az arc egészébe illesztve készíti el az új orrot. "A turcsisággal is fogunk tudni mit kezdeni" - nyugtatta meg Szandikát Dr. Rezek Ödön.
Természetesen a végeredményre még néhány napig várni kell, a műtét után Szandika orra nemcsak a kötések miatt nem látható, de a beavatkozás miatt még úgyis duzzadt, és nem mutatná a végleges formát, de biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan mindenki megláthatja, milyen lett az új plasztikcica!
Még több hír Szandikáról!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


