Titkolóznak a sztárok, péntekig nem énekelnek!
Képek: Pénteken startol a Nagy Duett - Izgatottak a sztárok!
Pénteken végre megtudhatjuk, hogyan énekelnek azok a hazai hírességek, akik eddig sok mindent csináltak már, de az éneklés távolról sem szerepelt a repertoárjukban.
Nézze meg, hogy partiztak a Nagy Duett sztárjai! 
Hétfőn este debütáltak a két műsorvezető mellett azok a sztárpárosok, akik péntektől kezdve hetente mérik össze tudásukat és tehetségüket A Nagy Duett című zenei vetélkedőben.
A párok egyik felét minden esetben egy már befutott és bizonyított énekes alkotja, míg a másik tag eddig nemhogy nem vált híres énekessé, de többségükről azt sem nagyon tudtuk eddig (néhányukról a közelebbi baráti kör sem), hogy egyáltalán tudnak énekelni.
A versenyzők hétfőn este hatalmas parti keretében mutatkoztak be, de nagy meglepetésre és a hetek óta tartó próbák ellenére szinte egyikük sem volt hajlandó megcsillogtatni frissen szerzett tudását, úgy látszik, mindenki a pénteki fordulóra tartogatja a nagy durranást.
Pedig Falusi Mariann és az egyetlen bátor "amatőr", Árpa Attila mindent megtett, hogy rávegyék a többieket is némi közös éneklésre, de úgy látszik, a Hit the road Jack című szám vagy túl nehéznek bizonyult, vagy tényleg senki nem akarta előre lelőni a poént.
A versenyben, amelynek a showműsorokban már rutinos Liptai Claudia és az ezen műgajban eddig újoncnak számító Majka lesz a házigazdája, a sztárpárosok továbbjutása a nézők és a zsűri - Kasza Tibi, Balázs Klári és Dobrády Ákos - döntésén fog múlni. Előbbieknél valószínűleg az énektudásnál többet fog a latban nyomni, hogy mennyire áll közel a szívükhöz egy-egy páros, utóbbiak viszont nemcsak az énektudást, de összességében a színpadi produkciót, a táncot, sőt, az összhangot is értékelik majd.
Még több hír az induló új műsorról!
A versenyzőpárosok
Bereczki Zoltán és Peller Mariann
Caramel és Trokán Nóra
Falusi Mariann és Árpa Attila
Ganxsta Zolee és Orosz Barbara
SP és Iszak Eszter
Szekeres Adrien és Harsányi Levente
Tóth Gabi és Till Attila
Tóth Vera és Rákóczi Ferenc
Zalatnay Sarolta és Gianni
Zoltán Erika és Hajdú Péter
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


