Az aszfaltbetyár okosba' oldja meg
Betyárságokra biztat Harsányi Levente az okostelefonért
Harsányi Levente az Andrássy úton hangosbeszélőbe kiabálva kereste Budapest legbevállalósabb embereit. A legmerészebbeknek Levi kívánságait kellett teljesítenie - cserébe a sztár okostelefont adott.
2010.11.15 16:29Avantgarde GroupAz elmúlt napokban Harsányi Levente több helyen is feltűnt hangosbemondójával bevállalós fiatalokat keresve. A vállalkozó kedvűeket a sikeres akció esetén egy okostelefon várta.
Levi így először reggelijét készíttette el egy fiatal lánnyal, akinek ehhez be kellett jutnia egy kávézó konyhájába, majd egy fiút vett rá, hogy egy idegen lakásba jusson be, és ezt bizonyítva az erkélyen jelenjen meg.
Fotó: Avantgarde Group
Akik gyorsan és okosan oldották meg az utcai feladatukat, azok kiérdemelték Harsányi jutalmát: egy okostelefont.
Az akció ovább folytatódik, sőt, már nemcsak egyedül, hanem egy egész „Okosító” bandával kiegészülve várható Harsányi felbukkanása. Az Okosítók több helyszínen tűnnek majd fel, és kutatják a bevállalós fiatalokat.
Az egyedi humorú, nagydumás rádióstól nem állnak messze sem a szokatlan kívánságok, sem a bevállalós helyzetek, hiszen „aszfaltebetyárként” korábban párok kapcsolatát buktatta le vagy erősítette meg a Hűség Tesztben.
Harsányi Levente gyökeresen megváltozott
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


