Forró olaj várta az éttermi rablót
Olajozott volt a betörés - a rosszfiú kis híján meg is sült
Ha az ember betörésre adja a fejét, nem árt előtte alaposan végiggondolnia, hogy az alternatív utak hova vezetnek. Egy étteremben például könnyen landolhatunk az olajsütőben.
2011.03.22 11:29MTIRendőrök szabadítottak ki egy férfit egy étteremből, de csak azért, hogy azon nyomban le is tartóztassák: a 46 éves "áldozat" nem véletlenül került rossz helyre, rossz időben.
A New York-i járőrök véletlenül figyeltek fel a kétségbeesett segélykiáltásokra, ám hamarosan kiderült, hogy az illetőnek rossz szándékai voltak. De akkor miért kiabált mégis annyira?
A válasz egyszerű: rossz behatolási pontot talált. Pedig a terv jónak tűnt: zárás után, hajnalban felmászott egy fára, majd onnan át az étterem tetejére, ahol egy szellőzőrácson keresztül jutott volna be az épületbe.
Csakhogy a szellőzőrács alatti kürtő túlsó végén az étterem egyik olajsütőkádja volt - benne nagy mennyiségű, még mindig forró olaj. A betörő rájött, hogy ha nem szeretne elevenen megsülni, akkor jobb lesz feladni terveit, viszont a rárakódott olajtól szennyezett kürtő falán már nem tudott visszamászni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


