Schobert Norbi már nem telefonál
Babahír bájos képekkel: Rubint Réka mindenórás!
Szinte senkivel sem beszél a fitneszguru, kizárólag Rékának hajlandó felvenni a telefont, mert azt várja, mikor kell a kórházba vonulni. Pedig Zalán császármetszéssel fog a világra jönni.
2011.03.01 17:29ma.huÓrák, vagy legfeljebb néhány nap kérdése, hogy mikor akar a világra jönni Schobert Zalán, a fitneszházaspár harmadik gyermeke. Emiatt a büszke apuka már csak másodpercekre hajlandó fogadni az idegen számról érkező hívásokat, mindennemű beszélgetést igyekszik rövidre zárni, mondván, már egyfolytában Réka hívását várja.
Azért annyira nem kell tartani a rohamtempójú szüléstől, mert Rubint Réka a harmadik gyerkőcöt is - hasonlóan Larához és az ifjabb Norbihoz - császármetszéssel fogja "megszülni", de a jelek szerint az orvosokkal közösen mindenképp szeretnék megvárni azt az időpontot, amikor Zalán magától is úgy dönt, kibújna.
Schobert Norbi néhány utolsó képet készített még Réka harmadik terhességéről, könnyen lehet, hogy már sok alkalma nem lesz erre, és látható, hogy a fitneszlady szinte alig változott a babavárás alatt, tényleg csak a hasa nőtt meg.
Sőt, saját bevallása szerint is alig néhány kilóval mutat többet a mérleg, mint a terhessége elején, és ezt minden valószínűség szerint annak köszönheti, hogy Zalánnal sem vett vissza a tempóból. Még ma este is megtartja a szokásos alakformáló edzését, miután a délelőtti vizsgálaton az orvos mindent rendben talált és azt mondta, egyelőre még nem jött el "az idő".
Persze ez semmit nem jelent, szinte mindenkinek van a tarsolyában olyan történet, amikor a mindenórás kismamát délelőtt hazaküldték, az estét mégis már a szülőszobán töltötte, és a "ráérünk még"-hez képest 24 óra sem telt el, mikor először kézbe vehette újszülött kisbabáját.
Olvasson még több érdekességet Rubint Rékáról!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


