Schobertéknél nincs testvérháború

Rubint Réka jól kezelte a testvéri féltékenységet!

Ahol több gyerek van a családban, ott szinte törvényszerű, hogy felüti a fejét a féltékenység és az irigység is, pedig jelentősen vissza lehet szorítani a testvérháborút. A pszichológus szerint már a szülés előtt el kell kezdeni a felkészítést.

2010.06.29 07:30ma.hu

Régóta okoz fejtörést a többgyerekes szülőknek, hogyan kezeljék a testvérek közti rivalizálást, esetleg féltékenykedést, ehhez adott ötleteket a tv2 Mokka című műsorában Rubint Réka fitneszedző és Almássy Kitti szakpszichológus. Különös odafigyelést igényel az az eset, amikor a két gyerek eltérő nemű, hisz olyankor még abban is pillanatok alatt vita alakulhat ki, hogy mit játsszanak.

Rubint Réka elmondta, már terhessége alatt tisztában volt vele, hogy fel kell készítenie Lara lányát az öcsike érkezésére, ezt apró üzenetekkel hidalta át. Az ifjabb Schobert Norbi ugyanis hétről hétre "üzent" valamit nővérének, születése után pedig alig néhány órával már Lara kezében pihent, ami a bizalom alapjait teremtette meg: "anya nem félti tőlem a kistesót".

Almássy Kittiéknél némileg másképp alakult az első találkozás, a nagyobbik gyermek, Mimi ugyanis nemhogy nem várta izgatottan a találkozást édesanyjával, akit a szülés miatt akkor már 3 napja nem látott, hanem kifejezetten sértésnek vette, amiért anyja "elhanyagolta" őt Eszter születése miatt. Ugyanakkor azzal egyetértett, hogy a terhesség alatti felkészítés rendkívül fontos, de vigyázni kell, hogy ne várjon a nagyobb testvér már az első percektől kezdve egy "jó fej játszópajtást".

További konfliktusforrás, hogy minden jószándék ellenére az elsőszülött zokon veheti, hogy anya és apa tényleg nem tud vele annyit foglalkozni, mint korábban. Réka a Mokkának elmondta, szerencsésnek tartja magát, mert náluk sosem volt konfliktus a két gyerek közt, igaz, arra tudatosan odafigyelt, hogy amint befejezte Norbi szoptatását és lefektette aludni, utána teljes figyelmét Larának szentelje.

Norbi egy éves kora körül bevezették a "csajos napokat", amikor Réka édesanyja vállalta a kisfiú felügyeletét, és anya és lánya együtt csináltak valami programot, amitől Lara úgy érezhette, továbbra is fontos. Kittiéknél viszont nehezítette a helyzetet, hogy Miminek nemcsak a kistestvér okozta változáshoz kellett hozzászokni, hanem a testvér születése együtt járt egy költözéssel is - ez így együtt már sok volt a csöppségnek.

Ha a két gyermek azonos nemű, akkor leginkább a temperamentumban jelentkezhet nagy különbség - fejtette ki Almássy Kitti Liptay Claudia műsorvezető kérdésére.

Általánosan megfigyelhető tendenciaként említette, hogy a második gyerek jobban tudja érvényesíteni az akaratát, és emiatt jellemzően többre is viszik a másodszülöttek az életben, jobban kiharcolják, amit elhatároztak.

Összefoglalva elmondta, a nagyobb testvér maximális bevonása elengedhetetlen a kistestvér születésekor, amire pedig nagyon oda kell figyelni, az a rejtett féltékenység, hisz a felnőttekkel ellentétben a gyerek még ki se fejezheti dühét, ha nem tetszik neki valami az öcsivel vagy hugival kapcsolatban.

Olvasson még többet a Schobert családról a Hírgyűjtőn!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.