Megcsonkították az állatok a gyermeket
Borzalmas: Patkányok falatoztak az egy éves kislányból
Elborzadtak az orvosok, amikor meglátták az egy éves kislányt megcsonkítva és vérben úszva: a gyermeket anyja magára hagyta, a patkányok pedig élelemnek nézték.
2011.03.01 10:29ma.hu / manna.roA romániai Szatmár megyében horrorisztikus látvány tárult az orvosok elé, amikor a teljesen elhanyagolt gyermek kórházba került.
A beszámolókból nem derült ki, hogy a saját anyja, vagy valaki más vitte-e orvoshoz az egy éves kislányt, de a hatgyerekes anya a szomszédok szerint sosem foglalkozott a kicsikkel. Hármat ő maga adott állami gondozásba, a másik háromról gondolta csak, hogy fel tudja őket nevelni.
Ám nem így történt: a lerobbant viskóban nemhogy élelemre, de már fűtésre sem jut, a nő nemrég eladta a kályhát, hogy italt vehessen rajta.
Az "anyát" néhány hónappal ezelőtt hagyta el az élettársa, azóta az asszony minden nap megemlíti a gyerekeknek, hogy magukra maradtak. A szörnyen elhanyagolt helyen most már a patkányok is felbukkantak, és szó szerint kikezdték a védekezésre képtelen, legyengült és elhanyagolt egy éves kislány testét.
Az orvosok már stabilizálták az állapotát, de a szakvélemények szerint a hegek élete végéig megmaradnak, felépülése után pedig állami gondozásba adják két otthon élő testvérével együtt.
Az anya ellen eljárást indítottak.
Kapcsolódó írások:
- Patkánymérget evett, de megszökött a mentősök elől!
- A vándorpatkány a legveszedelmesebb Európába behozott emlős
- Borzalmas! Öt hónapos csecsemőt marcangoltak szét a patkányok!
- 82 centis óriáspatkányt találtak Új-Guineában!
- Húsevő és hatalmas az újonnan felfedezett élőlény
- Áldatlan állapotok: patkányok, sár, mocsok, bűz a húsfeldolgozóban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
- 6:44 Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


