Veszedelmes rágcsálók
A vándorpatkány a legveszedelmesebb Európába behozott emlős
A vándorpatkány, a pézsmapocok és a szikaszarvas a legveszedelmesebb az Európába behurcolt emlősök közül - állapították meg svájci kutatók.
2010.05.14 13:54MTISven Bacher, a Freiburgi Egyetem munkatársa és csapata kialakítottak egy pontrendszert, amely alapján az állatok gazdaságra és környezetre kifejtett hatását értékelték.
Azt vizsgálták, hogy a betolakodók fogyasztanak-e őshonos növényeket, elnyomják-e az őshonos állatokat, illetve milyen károkat okoznak az ország mező- és erdőgazdálkodásának. A tudósok összesen harmincnégy emlősállatfajt vizsgáltak, amelyek az utóbbi ötszáz évben kerültek Európába, és itt megtelepedtek.
Egyrészt kiszámították a Svájcban okozott tényleges károkat, másrészt felbecsülték, hogy milyen pusztítást vihettek végbe az adott fajok egész Európára nézve.
A Bacher és kollégái által a Conservation Biology című szaklapban megjelentetett tanulmány szerint a vándorpatkány, a pézsmapocok és a szikaszarvas mindkét viszonylatban elöl szerepel.
Az eredetileg Közép-Ázsiából származó vándorpatkány (Rattus norvegicus) különösen sok kárt okoz például a gabonakultúrában, illetve megtizedeli a kis rágcsálókat, halakat és madarakat.
Az Észak-Amerikából behurcolt pézsmapocok (Ondatra zibethicus) tönkreteszi a vízi növényzetet, az öntözőrendszereket és a gátakat. A kelet-ázsiai szikaszarvas (Cervus nippon) elsősorban az erdei ültetvényekben visz végbe pusztítást. A kutatók a szürkemókust és a mosómedvét is különösen veszélyesnek találták Svájc számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


