Vikki Blows igazán jól domborít önmagával!
Izgató képek: 2x2 cici, vörös kezekkel markolva
Olyan, mintha ikrek lennének, aztán közelebbről megnézve kiderül, hogy nem is: Vikki Blows önmagával alkot párt, pontosabban néha kettő is van belőle egy képen. Igazi csemege!
2011.02.27 19:39ma.huHa elsőre ránézünk Vikki Blows képeire, azt is hihetnénk, hogy egy csodálatos ikerpár két tagját látjuk, akik mint két tojás...
Aztán tüzetesebben szemügyre véve kiderül, hogy sajnos a fotókon látható "két" hölgyből valójában csak egy van, csupán ügyes fotós trükk áldozatai lettünk, és ha kettőt látunk Vikkiből, akkor annak nem az az oka, hogy vadabb volt az éjszaka a kelleténél.
Pedig korábban már vállalt több fotósorozatot más, hasonlóan szép keblű modellekkel is az idén is még fiatal, mindössze 24 éves szépség, talán most senki nem ért rá, ezért kellett saját magával pózolnia a kamera előtt.
A britek üdvöskéjét már jól ismerik a legnagyobb férfimagazinok olvasói, most épp a CKM-nek vetkőzött le, arra azonban nagyon kíváncsiak lennénk, ki volt az a végtelenül szerencsés kiválasztott, aki Vikki kerek formáin hagyhatta a keze nyomát?!
Kapcsolódó írások:
- Dögös dudák: két nőnek négy cicije - Ezt látni kell!
- Dögös fotók: Csábító szirén szexire borotválva
- Kidobta a cicit Lacey!
- Izgalmas képek: pucér mellekkel vonult be a stúdióba a fekete szépség!
- Döglesztő fotók - Vikki Blows kirakta kemény mellbimbóit!
- Tessék kapaszkodni: Megmutatta csupasz cicijét a fekete szépség!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


