"Okosba" oldotta meg
Képekkel! Harsányi Leventét Londonban a telefonja mentette meg!
Szó szerint elveszettnek érezhette magát Harsányi Levente, amikor belekeveredett a londoni útvesztőbe, és hajszál híján kedvenc csapatának meccséről is lekésett.
Harsányi Levi így oldotta meg okosba' 
Harsányi Levente megszállottja az FC Barcelonának, ki nem hagyna egyetlen közvetítést sem a katalán csapat összecsapásai közül. Nemrég egészen Londonig utazott, hogy kedvenc csapatának szurkolhasson egy angol barátjával.
Ám nagy meglepetésére a taxisofőr nem tudta, merre van az a külvárosi pub, ahol az ismerőssel megbeszélték a találkozót, szó szerint eltévedtek a kanyargós utcákon.
„Egészen hihetetlen volt, több mint 40 perce utaztunk már, és a sofőr nem volt a helyzet magaslatán” – mondta el a műsorvezető. „Már csak 15 perc volt hátra a derbi kezdetéig, én meg kezdtem egyre feszültebb lenni. Úgy döntöttem, kezembe veszem az irányítást. A telefonomon csekkoltam a pub pontos címét, majd bepötyögtem a GPS-be, és láss csodát: 10 perc alatt odaértünk.”
Az "aszfaltbetyár" műsorvezető 2010 októbere óta nem ismer lehetetlent, azóta bármilyen, a fentihez hasonló helyzetből kivágja magát egy okostelefonnal, sőt, másokat is hozzásegít a lehetőséghez.
A "Megoldjuk okosba'" akciósorozat keretén belül már számos alkalommal bukkant fel az ország legváltozatosabb pontjain, és találomra leszólított embereknek ajánlotta fel: ha megoldja az általa kijelölt feladatot, egy okostelefon üti a markát.
Aki nem elég szemfüles, hogy elcsípje Leventét az utcán, annak még mindig ott van az internet, a megoldjukokosba.com oldalon egy online kvíz kitöltése után a 3 legszerencsésebb esélyt kap arra, hogy egy utolsó okosító akció sikeres teljesítéséért egy-egy szuperkészülékkel legyenek gazdagabbak! Persze sietni kell, mert a kvízt csak február 25-ig lehet kitölteni.
És hogy miért jó, ha az embernél van egy ilyen csodakütyü? Nem kell ahhoz Londonig utazni, hogy megtapasztaljuk az előnyeit, Levente már szinte nem is tudná elképzelni nélküle a mindennapjait.
"Az elmúlt fél év alatt eléggé kiokosítottam magam a témában: gyakorlatilag minden nagyobb vásárlásnál használom az ár-összehasonlító alkalmazásokat, szinte csak így netezek, e-mailezek, de már repülőjegyet is vettem mobilról" - mondta el a sztár.
Olvasson még többet Harsányi Leventéről: KATT ide!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


