Hiányzik a Szépfiú Picurnak
Erotikus képekkel! Valentin-villa: Gombi nőt kaphat estére?
A mai napon minden a szerelmesekről, a szerelmeseknek szól, ezért bár nagy a hallgatás a ValóVilág háza táján, szinte biztos, hogy ma este meglepetést kapnak a lakók.
Erotikus fotózás volt a ValóVilág villájában 
Még szinte el sem múlt a szombati párbaj emléke, amikor a ValóVilág egyik fő hangadója, Olivér búcsúzni kényszerült a játéktól, igaz, ő ezt kevésbé bánta, mint a többi játékos és a közönség.
Olivér már több mint egy hete azzal kelt és azzal feküdt, hogy a soron következő párbaj után már nem szeretne tovább küzdeni az 50 milliós fődíjért, ennek érdekében előbb meggyőzte társait, jelöljék ki őt, aztán kis híján a szerkesztőkkel rúgatta ki magát, amikor szabályt szegett, de végül kivárta a szombat estét.
Ahogy azt Béci a párbaj reggelén mondta: Ezután már semmi sem lesz a régi – és ebben nagyon igaza volt. Csakhogy az élet Olivér nélkül is megy tovább, és hiába a kiesés, hiába az újabb kiválasztás fenyegető közelsége, ma mégiscsak Valentin-nap van, a szerelmesek ünnepe!
Persze az RTL Klub környékén nagy a csönd, de csodálkoznánk, ha ezen a nevezetes napon nem készülnének valami újabb meglepetéssel. Gigi és Jerzy a legszerencsésebbek, mert ők legálisan tölthetik együtt az egész napot szerelmükkel, ám a többiek között is vannak olyanok, akik a beköltözéskor egy párt hagytak kinn: Évát, Bécit, és Gombit biztosan várja valaki.
Ebből kifolyólag a madarak azt csiripelik, hogy a nagy szerelmes-napi meglepetés az lesz, hogy az "árva" párok valamelyike kap egy éjszakát a szerelmével. Hogy ez pontosan kinek a párja lesz, azt egyelőre még annyira sem lehet tudni, mint magát a meglepetést, de Gombi barátnője, Picur az Új Ásznak elmondta, egy játék keretén belül dől el, ki lesz a szerencsés - vagy inkább boldog - páros.
A lány úgy véli, játék ide vagy oda, az igazság azt diktálná, hogy ő költözhessen be egy éjszakára kedvese mellé, ugyanis ők ketten azok, akik eddig még egyáltalán nem vehették fel egymással a kapcsolatot.
Éva a születésnapjára kapott a kintiektől egy videóüzenetet, nem sokkal előtte pedig közvetlen közelből érezhette szerelmének ölelő karjait, Béci szintén a párbajon láthatta a barátnőjét, még ha csak távolról, de akkor is, úgyhogy mindent összevetve most tényleg Gombin és Picuron lenne a sor.
"Ha a párom a Venyigében (a Venyige utcai börtönben - a szerk.) lenne, akkor is többet látnám a beszélőn!" - panaszkodott Picur.
Még több hír a ValóVilágból
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


