Egyre rosszabbul vannak a villalakók
Gombi és Szandika az idegösszeomlás határán áll
Az idegösszeomlás határán áll több villalakó is, Szandika és Gombi pedig már át is esett egy-egy mélyponton. Meddig bírják még a bezártságot?
2011.02.04 14:29ma.huAlig több mint egy hete Szandikát hisztérikus állapotban kellett becipelni társainak az udvarról a villába, végül injekcióval tudták csak lenyugtatni az orvosok, ezen a héten pedig Gombi került lelkileg válságos állapotba.
A még versenyben lévő játékosok mostanság „iskolába” járnak, irodalmat, nyelvtant, matematikát, történelmet és illemtant tanulnak, a könnyedebb foglalkozások jegyében pedig testnevelés- és énekórán vesznek részt.
Ám Szandika a matektanárral levélben közölte, hogy ebből nem kér, Gombi pedig szó szerint végigsírt több órát is. Legutóbb akkor tört el nála a mécses, amikor Laci hatalmas átéléssel elszavalta József Attila Mama című versét, a Szépfiúból pedig ennek hatására előtörtek az érzelmek, rádöbbent, mennyire hiányoznak neki szerettei.
Ami pedig a Plasztikcicát illeti, a kizárás határára került, nem először makacsolta meg magát a kiszabott feladatokkal kapcsolatban, és csak egy külső jóbarát kérésére adtak neki a műsor szerkesztői egy utolsó esélyt.
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Gombi barátnője, Picur az Új Ásznak elmondta, aggasztja a fiú állapota, mert korábban a feszültséget úgy vezette le, hogy kiadta magából, mostanában viszont már nem is beszél arról, ami bántja. Az azonban biztos, hogy már ő is eljutott arra a pontra, ahová több másik lakó is, a kiköltözést fontolgatja.
Szandika a múlt heti kiborulása előtt néhány órával jelentette ki, hogy napok kérdése és hazamegy, korábban pedig Gina döntött úgy férje kiszavazása után, hogy ő sem marad a villában, a szerkesztők pedig nem álltak az útjába.
A korábbi ValóVilág-szériák egyikében sem volt ennyire feszült a helyzet, annak ellenére, hogy a versenyzők közt érthető módon a bezártság ugyanúgy okozott néhány hullámvölgyet és nekik is hiányoztak a hozzátartozók.
A mostani verseny indulása előtt minden eddiginél szigorúbb etikai normákat kellett felállítani, ám úgy tűnik, még ez sem akadályozza meg, hogy botrányok tarkítsák a játékot. A problémák számát az etikai kódex nem tudta lecsökkenteni, legfeljebb a jellegük változott meg az előző ValóVilágokhoz képest.
Kit akar becsapni a ValóVilág?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


