Villából a Barátok közt-be vágyik
VV-Ildikó: "Éva igénytelen!"
Láthatóan több időt tervezett a villában tölteni Ildikó, annak ellenére, hogy eredetileg nem is került volna be a luxusbörtönbe. Éva már a beszavazáson legyőzte, talán innen az ellentét?
2011.01.18 16:29ma.huKategóriánként költöztek be a versenyzők néhány héttel ezelőtt a ValóVillába, és a Törtetők csapatában Ildikó pont Évával került szembe. A nézők akkor úgy gondolták, sokkal jobban érdekli őket a göndör hajú lány, mint a hozzá képest kifejezetten visszafogott aerobic-edző, és a szavazatokkal nem lehetett vitába szállni.
Ildikóra akkor mosolygott rá másodszor is a szerencse, amikor a Bombanő elvesztette a fejét és tettlegességig fajult az egyik vitája Olivérrel: a műsor szerkesztői Zsuzsit kizárták, de hogy ne billenjen fel az eredeti ütemterv, a helyére valakit be kellett küldeni.
A választás Ildikóra esett.
Ildikó és Éva - az ölelés nem őszinte (Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv / Bársony Bence)
Rejtély, hogy ezek után Ildikó miért épp Évát hívta párbajra, mikor tudnia kellett, hogy bár a villa falain belül erős a lányt övező ellenszenv, a nézők már egy párbajról visszaküldték őt és az első összecsapás eredményéből is nyilvánvaló volt, hogy a telefonálók közt Ildikónak kisebb a rajongótábora.
Ő mégis így határozott, a párbaj pedig előre borítékolható eredménnyel zárult. Az aerobicos lány azóta sem képes megemészteni a kiesését, igaz, ellenszenve Éva iránt nem a párbaj estéjén alakult ki.
„Ott hibáztam, hogy nem mutogattam magamat. Csak akkor lehet valaki kedvelt, ha gátlástalan.” - panaszolta el az Új Ászban a lány, Évával kapcsolatban pedig még az átlagnál is lesújtóbb véleménnyel volt.
Az erkölcstelenséget még úgy-ahogy elnézte volna neki, de azon nem tud túllépni, hogy egy-egy átbulizott éjszaka után Éva fürdés és fogmosás nélkül ment az ágyba.
Kiesése ellenére mégsem adja fel, azt reméli, hogy a most megszerzett ismertsége jó ugródeszka lehet egy önálló aerobic-DVD kiadásához.
Előtte viszont még kisebb epizódszerepben bukkan fel az RTL Klub népszerű sorozatában, a Barátok közt-ben, egyelőre csak egy alkalommal és Kalamár Tamás producer nem is kecsegteti őt többszöri megjelenéssel. Ildikó mégis titkon azt reméli, előbb-utóbb állandó szereplője lehet a Mátyás király téren álló háznak.
VV Ildikó nem is sejti, hogy párja elhagyta
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


