A sztárpár semmiben nem korlátozza Surit
Normális? Tom Cruise 4 éves lánya hitelkártyát kapott!
Azt már korábban is tudtuk, hogy ha a lányukról van szó, Tom Cruise és Katie Holmes képtelen nemet mondani. De hogy egy négy éves gyereknek saját hitelkártyája legyen?!
Családi idill: Katie Holmes, Tom Cruise és Suri 
Igazán bőkezű szülőkhöz született Suri Cruise: a sztárpáros korábban kifejtette, úgy vélik, nem egészséges a gyermek lelki fejlődése szempontjából, ha korlátozzák őt. Ennek persze az a következménye, hogy már 3 évesen magassarkú cipőt és felnőtt szabásmintájú ruhákat hordott, nem beszélve arról, hogy bármi, ami megtetszett neki, csak egy szavába került és máris a magáénak tudhatta.
De Tom Cruise és Katie Holmes most ennél is tovább ment, úgy látszik, megelégelték, hogy mindent nekik kell megvenniük. Ezért aztán Suri a negyedik születésnapjára egy hitelkártyát kapott, aminek az egyenlegéről a szülők folyamatosan gondoskodnak.
A gyerek pedig gyorsan tanul, bár nem biztos, hogy egészen jól sajátította el a leckét. Egy szemtanú azt állította, látta a minap Surit egy étteremben enni, majd amikor a pincér hozta a számlát, akkor újra és újra átnyújtotta neki a kártyát, négyszer fizette ki a teljes vacsorát, mielőtt végül készpénzben még némi borravalót is adott a pincérnek.
Remélhetőleg a szülők - akikről az a hír járja, hogy épp válni készülnek, mert Katie megelégelte, hogy mindenben Tom akarata szerint kell élnie - képesek lesznek megértetni Surival a pénz értékét, különben komoly gondokkal kell szembenézni.
Felmerültek olyan kérdések is már, hogy ha 4 évesen ekkora önállóságot kap a gyerek, akkor mi lesz 5-6 év múlva? Talán saját világkörüli utat fog szervezni magának? Az biztos, hogy bevásárlókörutakra már most is számítani lehet, ezzel a problémával az átlagos amerikai szülők csak a gyerek tinikorában szembesülnek, szóval Tomnak és Katie-nek sok szerencsét és türelmet kívánunk, ha ezt így akarják folytatni!
Újabb csapás vár Tom Cruise-ra?
Kapcsolódó írások:
- Képekkel: Katie Holmes lelépett Tom Cruise-tól!
- Izgató fotók: Jujuj! Katie Holmes felhőtlenül pucérkodott
- Szédületes fotók: Tom Cruise-t a csúcsra juttatták
- Hamarosan kezdődik a Mission Impossible 4 forgatása
- Képek: Rizikós volt Katie Holmes kukkantós dekoltázsa!
- Képek: Lehet, hogy Tom Cruise tényleg meddő?
- Képek: Tom Cruise: "A lányom csak önkifejez"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


