Nem találják a csecsemő holttestét
Brutális: Kutyák elé vetette újszülöttjét?
Feltételezhetően kutyák marcangolták szét egy Botoşani megyei nő újszülött csecsemőjét azt követően, hogy az anya önmagának beindította a szülést, és elmondása szerint holtan világra hozta gyermekét.
2010.11.10 11:29manna.roA 30 éves nő erős vérzéssel került kórházba, az orvosok pedig azonnal megállapították, hogy nem sokkal korábban szült. A csecsemő holttestét egyelőre nem találták meg.
Az orvosok szerint a gyermek hét hónaposan jött világra, a nő pedig egyedül szülte meg. Terhességét az anya állítólag mindenki előtt eltitkolta, a szülés utáni rosszullétet azonban észrevette valaki a családból, és hívta a mentőket.
A nő a kórházban azt nyilatkozta: kétségbe esett, amikor meglátta a halott kislányt, és eltűntette a testet attól való félelmében, hogy férje tudomást szerez róla.
A nő ellentmonásosan számolt be arról, hogy mit csinált a csecsemő holttestével. "Otthon szültem, elfolyt a magzatvizem, és a gyermeket a vécébe dobtam", mondta a kórházban. Miután a rendőrség megvizsgálta a favécé emésztőgödrét, és megállapította, hogy nincs ott a csecsemő, az asszony megváltoztatta nyilatkozatát. Elmondta, elásta a testet a mezőn, később viszont már azt vallotta, hogy a kutyák elé dobta.
A rendőrség jelenleg is vizsgálja a házat és annak környékét. Amennyiben bebizonyosodik, hogy az anya ölte meg, hét év börtönbüntetést kaphat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


