Túl sok koffeint ivott a tánc előtt - ennyi volt..
Sztriptíz közben esett össze és halt meg egy lány!
Meglepő körülmények között, a színpadon félmeztelenül táncolva halt egy lány Máramaros megyében, áll a Click! napilap internetes oldalán.
2010.11.04 12:29manna.roA nagybányai bútorgyárban szakképzetlen munkásként dolgozó 22 éves lány, Alexandra Botoş szenvedélye a tánc volt, hétvégente rúdtáncosként járt Felsőszőcs település egyik klubjába. Szombat éjszaka három óra körül lett rosszul, feltehetően a szíve állt meg.

A szemtanúk szerint pillanatok alatt távozott az élők sorából: tánc közben hirtelen megállt, tántorgott néhány másodpercet, aztán összeesett.
A körülbelül száz fős nézőközönség megrökönyödve nézte végig Alexandra Botoş halálát. Jegyese, Ovidiu Bărbos még megpróbálta újraéleszteni, sikertelenül. Autóba ült, és a lánnyal együtt a magyarláposi kórház fele indult.
Út közben találkozott a mentőegységgel, melynek orvosai mentőautójukba tették a nőt, de a kórházban már csak a halál beálltát tudták megerősíteni.
A rendőrség szerint Alexandra Botoş rengeteg energiaitalt és kávét fogyasztott akkor este, mely a halálához vezetett.
A szülők elismerték, hogy lányuknak kisgyermek korában is problémái voltak az egészségével, sokat betegeskedett. Alexandra Botoşt a napokban temették.
Tévhitek a kávéfogyasztás hatásairól!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


