Állat az ételben az államfő fogadásán...
Képpel - Vérciki: giliszta a salátában a Kremlben!
Hívatlan vendégként egy földigiliszta is megjelent a Kremlben a Christian Wulff német államfő tiszteletére adott fogadáson.
2010.10.14 17:29MTIA Kreml Nagy Palotájának Sándor-termében rendezett fogadáson történtekről Dmitrij Zelenyin permi kormányzó számolt be blogjában fényképpel.
Mintegy tréfálkozva azt írta, hogy a giliszta élt, és bizonyára azt volt hivatott alátámasztani, hogy a saláta nagyon friss, és vegyszerek felhasználása nélküli biotermék.
Fotó: Twitter
A bejegyzés nagyon gyorsan eltűnt a blogból, de addigra már felfigyelt rá Anatolij Artamonov kalugai kormányzó, aki szintén ott volt a fogadáson. Artamonov a Twitteren miniblogjában hangsúlyozta, hogy az ő tányérján semmiféle élőlény nem volt.
Az elnöki adminisztráció egy illetékese a Moszkovszkij Komszomolec című lap kérdésére elmondta, hogy sem a fogadáson, sem utána senki nem panaszkodott, s Zelenyin kormányzó sem szólt senkinek, így a blogjában közöltek az ő lelkén száradnak.
Mivel azonban az incidens közismertté vált, hamarosan kivizsgálják a történteket.
Csütörtökön már azt közölte az elnöki adminisztráció illetékes osztálya, hogy a dolog teljesen abszurd voltától függetlenül alaposan megvizsgálják a salátakészítés teljes technológiai láncát. A nyilatkozó hozzátette:
"A Kremlben gyakran vannak fogadások. A fogadásokon és a munkatársak kantinjaiban felszolgált ételek minőségére vonatkozó előírások aprólékosan részletesek. Kétlem, hogy ebbe a rendszerbe hiba csúszhatott".
Belebukott a kínos zakóba a Sevilla edzője
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


