Stohl: "Én elmentem a műsorba fél pénzért"
Nem válogathat és nem diktálhat már Buci
Már messze nem kap akkora tiszteletdíjakat Stohl András, mint a balesete előtt: a botrány alaposan megtépázta a lehetőségeit, és így minden felajánlással élnie kell.
2010.09.16 09:29ma.hu / Napi ÁszStohl András május 8-án hajnalban okozott autóbalesetet, amikor alkohol és drog fogyasztása után indult Budapestről Fótra. A balesetben egy ember súlyos, egy fiatal lány pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, de az utóhatásokat mindketten máig érzik, a 18 éves Mirabella például a baleset okozta agyrázkódás miatt nem tudott leérettségizni és így a továbbtanulást is halasztania kellett.
A vétlen áldozatok mellett azonban Stohlt is megviselték a történtek, akinek 2002-ben már volt egy súlyos balesete, akkor heteken keresztül mesterségesen altatták, hogy túljusson az életveszélyen. A mostani baleset fizikailag nem, lelkileg annál jobban összetörte.
Mivel ezúttal rajta kívül mások is megsérültek és tisztában van vele, hogy csak a szerencsén múlott, hogy nem lett nagyobb baj, a jelek szerint Stohl végre visszavett a korábbi szédületes tempóból, csendes, halk emberré vált, és mintha némi alázat is megjelent volna a viselkedésében.
Ebben valószínűleg nagy szerepe van annak is, hogy míg korábban az egyik legkeresettebb, legnépszerűbb sztárok közé tartozott, aki több százezer forintot keresett egyetlen műsorvezetésével, most kiesett a pixisből, és már nem ő diktálja a feltételeket.
Fotó: Kiskegyed
A baleset után pillanatok alatt lecserélték őt az X-Faktorban, amelyet eredetileg ő vezetett volna, megszűnt a szerepe egy népszerű rendőrsorozatban, és számos egyéb fellépéstől is el kellett búcsúznia. Most úgy néz ki, újra kapott egy esélyt a visszatérésre, de mint a Napi Ász értesült, a Szombathelyen októberben megrendezésre kerülő komolyzenei évad műsorvezetését - ahol Dobó Kata lesz a partnere - nagyjából feleannyiért vállalta el, mint a tavaszi baleset előtti műsorvezetéseket.
Üzleti titokra hivatkozva a lapértesülést Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója nem erősítette meg, de azt elmondta, hogy a tiszteletdíj összegét nem befolyásolta Stohl múltja. „Sztárgázsiról - vagyis a Napi Ász által emlegetett 250-300 ezer forintról (a szerk.) - viszont semmiképp nincs szó” - tette hozzá a művészeti vezető.
Az állítólag egy magyarországi szólista gázsijával azonos nagyságú összeget már csak azért sem befolyásolhatta a baleset, mert a felkérés már azt megelőzően érkezett Bucihoz, utólag pedig nem bírálták felül a szervezők a megállapodást. Mérei csak azt tartotta szem előtt, hogy Stohl nagyszerű színész és műsorvezető, és a tavalyi nagy sikerű Hollywood Classics című zenei sorozat vezetéséhez keresve sem találnának jobb párost, mint Stohl András és Dobó Kata.
Stohl András, tartsd a szád!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


