Meghosszabbított nyomozás Buci ügyében
Idén sem áll már Stohl bíróság elé!
A rendőrség nemrég jelentette be, hogy új orvosszakértői véleményeket kértek Stohl András balesetének ügyében. Most még két hónappal meghosszabbítják a nyomozást.
2010.08.31 08:29ma.hu - Fotó: rtlklub.sajtoklub.tvFolyamatban van a közlekedésrendészeti osztályon az eljárés Stohl András ügyében, aki május elején ittasan és kábítószer hatása alatt okozott balesetet Fót és Budapest között. Az előterjesztést már megtették az illetékes ügyészség felé annak érdekében, hogy a nyomozás határidejét meghosszabbítsák. Vannak ugyanis szakértői vélemények, melyek nem érkeztek meg a hatósághoz - mondta el Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A nyomozást eredetileg szeptember 8-án lezárta volna az ügyészség. Ezek szerint Stohl András ebben az évben már nem áll bíróság elé. A nyomozás folytatásáról a színész jogi képviselője Stohl kérésére nem nyilatkozott - adta hírül a Napi Ász.
A Nemzeti Színház sztárja és több ismert műsor vezetője május 8-án, szombat hajnalban autózott Budapestről haza, Fótra, amikor súlyos közlekedési balesetet okozott.
Kocsija áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött két szabályosan közlekedő személyautónak. Az egyik járműben egy ember súlyosan, a másikban szintén egy személy könnyebben megsérült a baleset következtében.
Kiderült: a színész közepesen ittas volt a baleset okozása idején, és pár nappal később vérében tiltott pszichotróp anyagot talált a toxikológiai szakértő.
Augusztus közepén jelentette be a rendőrség, hogy kénytelen megismételni az igazságügyi orvosszakértői véleményt, mely korábban megállapította, hogy Stohl András alkoholt fogyasztott és kábítószeres befolyásoltság alatt volt a karambol idején.
A Pest Megyei Rendőrkapitányság arról tájékoztatta a sajtót, hogy eddig tizenhárom tanút hallgatott ki a Dunakeszi Rendőrkapitányság munkatársa, valamint öt szakértő kirendelésére került sor.
Az ügyet orvosszakértő, toxikológiai- és műszaki szakértő is vizsgálta, most azonban újabb tanúkihallgatások vannak folyamatban.
Stohl András maradhat!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06