Vincent tanár úrból Martine tanárnő lett
Nővé operálták a katolikus gimnázium tanárát
"Vincent tanár úrként" búcsúzott a diákoktól júniusban egy nyugat-franciaországi katolikus gimnázium egyik tanára, majd szeptemberben "Martine tanárnőként" kezdte meg az új tanévet.
2010.09.03 11:54MTIA tanár nemének megváltoztatását az első jelek szerint kifejezetten jól fogadta a környezete.
A helyi egyházkerület vezetése megerősítette pénteken a Presse Océan című napilap korábbi értesülését, és közölte: az egyik katolikus iskola fizikatanára megváltoztatta a nemét a nyár folyamán. A Nantes melletti Saint-Dominique de Saint-Herblain gimnázium igazgatója még a tanítás kezdete előtt levélben tájékoztatta az ügyről a diákok szüleit.
"Ez az identitásváltás egy személyes folyamat, amely tőlünk függetlenül zajlik, és amelyről nem feladatunk véleményt alkotni" - nyilatkozta az igazgató a Presse Océannak. Hozzátette: neki a tanár napi szakmai munkája a legfontosabb.
A napilap megkeresésére a gimnáziumba járó diákok szüleinek szervezete azt közölte, úgy vélik, hogy "egy teljesen törvényes, személyes döntésről van szó, és a szülők próbálják a tanárt ebben támogatni a tanévkezdés gördülékenysége érdekében".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


