Vértócsában találtak rá a szexmunkásra
Tusolás közben robbant fel a melle a pornódívának
Gina-Lisa pornószínésznő saját "szakmai elhivatottságának" lett az áldozata: 300 grammos mellimplantátumai életveszélybe sodorták, miután valósággal felrobbantak a mellei tusolás közben, írja a Click! napilap.
2010.07.15 10:55manna.roA német szépség csak vonzóbb szeretett volna lenni, amikor úgy döntött, mindkét mellébe egy-egy 300 grammos szilikonbetétet ültet. A beavatkozás 7 ezer eurójába került. A pornószínésznő a műtét után három nappal éppen tusolt, amikor az egyik melle hatalmasra duzzadt, ő pedig összeesett.
A barátja talált rá az elájult, vértócsában fekvő dívára. Florian azonnal hívta a mentőket. Mint kiderült, a vágáskor keletkezett heg nem forrt be rendesen, a jobb mellében pedig megpattant egy nagyobb ér, innen patakzott a vér.
Sok vért veszített, az orvosoknak azonban sikerült megmenteniük az életét.
Andrei Carantino esztétikai sebész szerint a belső vérzés miatt robbant fel a sztár melle. Elmondta, a dívának tusolás közben is védelmeznie kellett volna a beavatkozás helyét, a kötést nem szabadott volna levennie. Az orvos a Click! lapnak elmondta, ritka, szinte hihetetlen esetről van szó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


