Boros: A jég már a derekunkig ér
"Eljátsszuk, hogy minden rendben" - Életre kelhet a Sláger rádió?
Megvan az elsőfokú ítélet a Danubius és a Sláger rádió perében - Megállapították, hogy a Neo FM és a Class FM nem is pályázhatott volna a frekvenciákért. Lehet, hogy újra lesz Sláger? És mi lesz Bochkorékkal?
2010.07.15 08:05Fotó: bumerang.huJogellenesen fogadta be az ORTT a Class FM-et üzemeltető Advenio Zrt. és a Neo FM-et működtető FM1 Zrt. pályázatát, elutasították viszont a nyertes pályázókkal megkötött műsorszolgáltatási szerződések semmmisségének megállapítását, azok haladéktalan felmondását és az eredeti állapot helyreállítását - tárja fel a Danubius és a Sláger rádió perének elsőfokú ítélete.
A Sláger rádió pénzügyi igazgatója, Jakus László a Napi Ásznak elmondta: ügyvédeik szerint az lenne a jogszerű állapot visszaállítása, ha a Sláger visszakapná frekvenciáját. Technikailag megkezdhetnék a sugárzást, csak műsorvezetőket kellene felvenni. Jó lenne, ha a régi hangok térnének vissza, tehát többek közt a Bumeráng tagjai is.
Amikor a Sláger rádió anyavállalata, az EMMIS megengedte, hogy a nevet magukkal vigyék, nem titkolt szándék volt, hogy életben tartsák a márkát a bírósági döntés megszületéséig. A fő gond az, hogy jelenleg nincs ORTT, ami végrehajthatná a bírósági határozatot - mondta el az igazgató a Napi Ásznak.
Boros Lajos szerint egy rádió legnagyobb ellensége a bizonytalanság. Az tartja életben, hogy mindig ugyanott szól, ahol a hallgatók megszokták. Egy hasonlattal válaszolt arra a kérdésre, örül-e neki, hogy a Sláger visszavárná őt és Bochkor Gábort.
A Napi Ászban úgy fogalmazott: amíg a hajó biztonságosan halad, minden rendben, amikor viszont a jég már a derékig ér, reménykedik az ember, hogy felengedik a mentőcsónakra.
Egy dolgot tudnak csinálni: eljátsszák, hogy nincs baj, csináják tovább a műsort. Ha minden érdekelt fel lesz hatalmazva a döntésre, ők is elgondolkodnak. Addig is minden megszólalásuk érzelmeket és érdekeket sért, így saját érdekükben hallgatni fognak - mondta Boros Lajos.
A Napi Ász ügyvédje szerint új per indítása kell az eredeti állapot visszaállításához és a kártérítéshez is.
Amint írásban is megkapják a jogerős ítéletet, benyújthatják a polgári pert, hogy az ORTT visszaadja a frekvenciát, állítsa vissza az eredeti állapotot, ha ezt nem tudja, akkor fizessen kártérítést, ami a bizonyíthatóan elmaradt haszon és jövőbeni várható bevétel alapján állapítható meg.
Az összeg milliárdokra rúghat, mivel a Sláger és a Danubius havi több milliós reklámbevételt termelt. Ha a bíróság kártérítést állapít meg, azt az államnak kell megfizetnie.
A győztes pályázók ennyire nem látják aggasztónak a helyzetet. Pakots Zsolt, a Class FM vezérigazgatója a Napi Ásznak elmondta: a Class FM-nek érvényes műsorszolgáltatási szerződése van, ennek iránymutatásai szerint látják el a feladataikat, és továbbra is saját működésükre és hallgatóikra fordítják a figyelmet.
A Neo FM anyavállalata, az Econet Zrt. hasonlóan gondolja. A cég alelnöke és az FM1 Zrt. tulajdonosa, Rosner Gábor elmondta, a bíróság immár jogerősen elutasította a Sláger rádió keresetének java részét, vagyis a többi között a pályázat alapján kötött műsorszolgáltatási szerződés érvénytelenségének, és az eredeti állapot helyreállításának kimondását is - írja a Napi Ász.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


