Nem olcsó a modell iskolája
Hatszázezerbe kerül 3 hétvége Bódi Sylvinél?
Jóval többe kerül a modellképzés Bódi Sylvi iskolájában az egyéb intézmények átlagánál - Talán azért, mert a portfóliót maga Nánási Pál készíti, Sylvi szerint azonban akinek nem tetszenek a feltételek, menjen más tanfolyamra.
2010.07.12 11:40ma.huHárom hétvégén zajlik az oktatás, mindezért 600 ezer forintot kér Bódi Sylvi modelliskolája - Az árba belefoglalták a modelltanulók portfólióját is, amelyet a Playboy ismert fotósa, Nánási Pál készít el.
Jaksity Kata iskolája idén nem indít képzést, de édesanyja elmondta: náluk 60 ezer forintba került egy tanfolyam, komoly alapokat kaptak nívós szakemberektől a diákok, de igaz: bemutatkozó albumot nem készítenek nekik. A portfólió ugyanakkor exkluzív helyeken is maximum 200 ezer forint - vélekedett.
Szerinte Sylvi iskolája a legdrágább a piacon. Bódi Sylvi a megkeresésre úgy reagált: ha valaki nem akar az ő profi csapatukkal dolgozni, el lehet menni máshova. Kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberekkel dolgoznak, két éve működik az iskola, de panasz még sosem érkezett.
Nánási Pál neve pedig garancia a minőségre. Nem tud egyebet mondani, mint hogy akinek nem tetszenek a feltételek, keressen másik iskolát - adta hírül a Napi Ász.
Bódi Sylvi egyébként a közelmúltban készítette el nyolcadik naptárát. A tervek szerint ez kereskedelmi forgalomba is kerül.
A szemrevaló modellt lányokkal is fotózták, erotikus ihletésű felvételek születtek - így rögtön szárnyra kaptak a pletykák, vajon Sylvi érdeklődik-e a hölgyek iránt is...
A szépség azonban leszögezte: erről nincs szó. Míg a fényképezőgép kattog, természetesen el tudja játszani, hogy vonzódik a lányokhoz, de egyébként nem érdekli a biszexualitás.
Mint Sylvi elmondta, pont ezt élvezi munkájában, hogy mások bőrébe bújhat, eljátszhat egy másik szerepet. Fantáziaképek bőven vannak a fejében, olyanok is, melyeket még nem valósított meg, de ez csak idő kérdése.
Bódi Sylvi naptára egyébként szeptemberben lát napvilágot. A finoman érzéki, de kissé provokatív fotókat a popdíva Madonna képei inspirálták.
A képeken a modell egyik barátnőjével szerepel, a felvételeket Tombor Zoltán készítette.
Bódi Sylvi kacsint és kipakol...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:30 GFM: egy év alatt 74 ezer forinttal nőtt a bruttó kereset
- 17:26 A rémálom visszatér? Egy új, halálos denevérvírus terjed Ázsiában
- 17:00 Visa: a magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz
- 16:58 Esztergomi robbantás - KNYF: a robbantó szándéka kétséget kizáróan az intézkedő rendőrök életének kioltására irányult
- 15:52 Kutatók éjszakája - Csaknem 200 helyszínen várják a tudomány iránt érdeklődőket
- 15:46 Korlátozza a hozzáadott mikroműanyagokat az Európai Bizottság
- 14:42 Kreml: felháborító a náci bűnök feledésbe merülése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06