Luxusápolás Győzikének
Swarovsky-kristályok díszítik a betegszoba függönyét
Nem lehet oka panaszra Gáspár Győzőnek, ami a gyógyulást illeti: plasztikai műtéte után luxuskörülmények között koncentrálhat a felépülésre. Felesége és édesanyja alig több mint egy hét alatt szó szerint luxusszegletté alakította át a lakás egyik területét.
2010.06.22 10:02ma.hu
Fotó: Bársony Bence/rtlklub.sajtoklub.tv
"Izmos kockahas" - ezzel büszkélkedhet Győzike, miután a számos fogyókúrás kísérletet követően úgy döntött, a plasztikai sebészekre bízza külsejét. Nem kevesebbet kért a szakemberektől, mint hogy testalkatát David Beckhamével tegyék egyformává, ennek első lépéseként hatvan kilónyi zsírtól szabadult meg, aztán műtéti úton faragták le róla a két kilós lógó bőrt.
A műtét utáni első hetet még a kórházban töltötte, de mint mondta, furcsállotta, hogy olyan hosszú ideig tartották benn. Korábban arra számított, hogy a beavatkozást követő napokban már hazaengedik, de ez nem így történt, utólag tudta csak meg, hogy ebben valószínűleg feleségének és édesanyjának is volt némi beleszólása. Bea asszony és anyósa ugyanis nem tétlenkedtek Győzi műtétje közben: teljes titokban átalakították a lakás egyik sarkát, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt a lábadozó beteg.
Arra azért kíváncsiak lennénk, hogy a függönybe illesztett Swarovsky-kristályok miképpen is járulnak hozzá a beteg mielőbbi felépüléséhez. Az első éjszakán mindenesetre nem csillapították a fájdalmakat, de a szerető gondoskodás ilyetén megnyilvánulása minden bizonnyal pozitívan hat a beteg kedélyállapotára.
Győzike egyébként négy hetet adott magának a pihenésre, utána edzőteremben szeretné fenntartani a mesterségesen kialakított eredményt, de a színpadi fellépés ennél jobban hiányzik neki, arra már most hétvégén sor kerül. Ahogy a Napi Ásznak fogalmazott: "A hétvégén már fellépek Szegeden, akkor is, ha a föld az éggel egybeér!"
Szeretné tudni miért sírta el magát Győzike a kamerák előtt? Kattintson!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


