Voltak viták Liptaiék közt az utolsó hetekben?
"Örökké hibásnak érzem majd magam" - Megszólalt Daróczi holttestének megtalálója
Hosszú hallgatás után végre interjúban beszélt az elhunyt egykori kormányszóvivő, Daróczi Dávid barátja, Hubert a tragikus estéről és arról: neki észre kellett volna vennie, mire készül Dávid.
2010.04.24 13:15Megszólalt Hubert, Daróczi Dávid barátja, aki a volt kormányszóvivő holttestét megtalálta - a Fókusz Plusz kamerái előtt nyilatkozott. Sokáig hallgatott, de mint mondja, a barátjáról megjelent találgatások olykor már kegyeletsértőek, szeretné, ha Daróczit hagynák békében nyugodni - adta hírül a Napi Ász.
Hubert szerint Dávid már készült a halálra az utolsó héten - ennek, úgy véli, voltak jelei, éppen ezért nem tudja megbocsátani magának, hogy nem vette észre őket.
A fiatalember arra is utalt, hogy Daróczi és a párja, Liptai Claudia között az utolsó hetekben már nem volt az igazi a kapcsolat. Voltak vitáik, de erről inkább Claudia tudna beszélni - fogalmazott a barát, aki egyébként úgy tudja: Daróczi és Liptai sosem költöztek össze - adta hírül a Napi Ász.
Az egykori kormányszóvivő Hubert szerint az utolsó héten zaklatottabb volt, mint egyébként, látni lehetett rajta az indulatokat.
Hiába igyekezett őt feltölteni, ő már viaskodott. Különös volt, hogy több olyan barátjához is bejelentkezett, akikkel régen találkozott, mintha egy-egy sebet akart volna lezárni.
Sok mindent le is mondott azon a héten, de ezekről már nem számolt be. Neki mindezt észre kellett volna vennie - hangsúlyozta a Fókusz Plusznak adott interjújában Daróczi Dávid barátja, aki nem hinné, hogy a volt kormányszóvivő sejtette: ő fog rátalálni holtan - írja a Napi Ász.
Hubert arról is beszélt, hogy Daróczi lakásváltása is meglepő volt, és ő sem tudja, mi zajlott a fejében, keresi a válaszokat. Szerinte Dávid tudatosan felépítette ezt az egészet. Összepakolta a csomagjait és beköltözött abba a lakásba, ahol nem tudni, aludt-e egyáltalán.
Az utolsó két napban már sejtelmesen kezelte az ügyeit - fogalmazott Daróczi Dávid barátja a Fókusz Pluszban, aki a sokat vitatott kérdéssel kapcsolatban azt is elmondta: ő a társasház ajtaját berúgva jutott be az Andrássy utcai ház kapuján.
Nem tudja, nehéz-e ezt megtenni vagy sem, ilyenkor mindenesetre más energiák mozgatják az embert. Amikor a lépcsőházba berohant, már érezte, hogy nagy baj van - mondta Hubert. A fiatalemberrel készült teljes interjút a Fókusz Plusz ma esti adásban láthatják a nézők - írja a Napi Ász.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


