Az óvódával közel került a helyiekhez
Gáspár Győző: Már nem vagyok véres rongy
Úgy tűnik, élete egyik legjobb döntése volt, hogy magánóvodát akar nyitni - Az egykori showman úgy véli, végre elfogadják a környezetében élők. Gáspár Győző sikeresebbnek és boldogabbnak érzi magát.
2009.12.09 09:30ma.huTíz évet kellett várnia arra, hogy a környezete végre elfogadja - Gáspár Győző most úgy érzi, megtalálta önmagát. Mióta kitalálta, hogy negyedéven belül magánóvodát nyit Salgótarjánban, másképp állnak hozzá az emberek. Már nem úgy néznek rá, mint a véres rongyra.
Gáspár Győző pályázati úton is igyekszik pénzt gyűjteni tervéhez, valamint reméli, hogy egykori csatornája is besegít. Pásztói üzlettársa jóval nagyobb épületet vásárol meg, mint az eredeti tervekben szerepelt, és több pályázatot is beadtak az óvodához. Győző elárulta, hogy még A Széf című műsorba is jelentkezett. Ha nyer, azt is az ovira fordítja - adta hírül a Napi Ász.
Az egykori showman-ben akkor fogalmazódott meg az ötlet, amikor néhány hete Salgótarjánban bezárták az iskolákat és óvodákat az új influenza miatt. Győző és párja, Gáspár Bea elvállalta, hogy egy hétig megőrzik lányuk, Virág óvodás csoporttársait.
Bea az egy másik anyukával együtt találta ki a dolgot, ami jól sült el. A család nemcsak felügyelt a gyerekekre, de programokat is szervezett, így például mozilátogatást és egy hortobágyi kirándulást.
Ekkor fogalmazódott meg Gáspárékban, talán nem lenne rossz gondolat magánóvodát nyitni.
Egy vállalkozónak már akkor tetszett az ötlet, és Győző oldalára állt. Mint mondta, saját gyermekét sem tudta volna kire bízni, ha akkor Gáspárék nem intézkednek. Felajánlott 30 millió forintot és egy húsz személy szállítására alkalmas mikrobuszt is az egykori showman-nek.
Győző egyébként nemrég elárulta, nem akar a koporsó forgalmazással sem felhagyni, a két dolgot egyszerre csinálná. Fellépni már nemigen hívják, tavaly szilveszter környékén tele volt a naptára, most pedig üres.
Családjával igyekeznek hétköznapi életet élni. Bea sminkesnek tanul, amit nagyon élvez, és a tervek szerint neki is nyitnának majd egy saját üzletet.
Ötszáz milliós kocsi Győzi álma!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06