"Most ott élünk, ahol megbecsülnek!"
Gáspár Győzi tisztességes, de morbid lett
Már nem vágyik ismertségre és szerényebb körülmények között él a Gáspár család - Győzi naptára ilyen tájban nemrég zsúfolásig tele volt szilveszterkor. Most azonban üres.
2009.12.04 14:30ma.huGáspár Győzőről sok minden elterjedt mostanában - Hogy Ferrarija van, Porschét vett, így aztán az adóhivatal figyelmét is felkeltette. Az egykori showman nem árulja el, mennyivel tartoznak az APEH--nak, csak azt: ki lesz fizetve a pénz.
Győző nem tagadja: fellépni már havonta csak pár alkalommal hívják, tavaly még tele volt a naptára szilveszterkor, ma üres. Úgy véli, tisztességes, de kissé morbid üzletbe vágott, amikor koporsókat kezdett forgalmazni. Hamarosan Kínában tárgyal, ott ugyanis olcsó a termék és importálással együtt is megéri a dolog. Egykor az apja is foglalkozott koporsókkal - árulta el Győzi.
Háromszáz négyzetméteres, salgótarjáni házukat egy száz négyzetméteresre cserélték a várostól távolabb. Elege lett abból, hogy irigylik, már csak a lányok járnak iskolába Salgótarjánba, de olyan helyen élnek, ahol megbecsülik őket. Nem luxusban, és ő is kölcsönautóval jár - szögezte le az egykori showman.
A zebrákról nem tud lemondani Győzi. Ez a minta a mostani házban is megvan...A régi otthont egyébként hosszabb ideje árulják, de egyelőre nincs rá vevő. Gáspár Virág nevén van, ugyanis az árából neki vennének Budapesten lakást - árulta el a Hot! magazinban Gáspár Győző.
Az egykori valóságshow-sztár egyébként a közelmúltban új vállalkozáson is elkezdett gondolkodni. Történt ugyanis nemrég, hogy Salgótarjánban több iskolát és óvodát bezártak az új influenza miatt.
Gáspár Bea és egy másik anyuka pedig elvállalta, hogy vigyáz a kis Virág óvodájának egyik csoportjára egy hétig. A gyerekek Gáspáréknál voltak, akik igyekeztek számukra programokat is szervezni.
Szerepelt köztük a mozizás és egy hortobágyi kirándulás is. Innen támadt Győzi ötlete, mi lenne, ha magánóvodát nyitnának. Egy helyi vállalkozó támogatta az elképzelést, és felajánlott a Gáspár család fejének 30 millió forintot, valamint egy húsz személyes mikrobuszt a kicsik szállítására.
A támogatónak magának is nagy könnyebbséget jelentett, hogy saját gyermekét is Gáspárékra bízhatta. Jó lehetőségnek véli a közös üzletet. Magánóvodát nyitni nem jelent nagy kockázatot - mondta el.
Győzi nem tagadta, hogy megkapta a pénzt az óvodára, de hozzátette: nem hagyna fel természetesen a koporsóbiznisszel, ahogyan a Romantic együttessel sem, ha belefogna az új vállalkozásba.
Elmondta, hogy elképzelése szerint először saját otthonukban lennének a gyerekek, majd pedig szeretne üzlettársával egy olyan házat venni, ahol 15-20 csemete elfér.
Mi hiányzott Gáspár Bea életéből? Tudja meg!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


