Óvóbácsi lett a showman-ből
Gáspár Győzit gyerekcsőszként vetették be
Miatalatt bezárták az új influenza miatt Salgótarján óvódáit és iskoláit, Gáspár Győző és Bea elvállalta, hogy egy hétig vigyáznak lányuk, Virág óvódás csoporttársaira, akiknek szülei nem tudnak otthon maradni a gyerekekkel.
2009.11.25 07:30ma.huGáspár Győző és párja nem tart az influenzától - A héten még arra is vállalkoztak, hogy miután bezártak Salgótarjánban óvodákat és iskolákat, vigyázzanak Virágra és óvodástársaira.
Gáspár Bea és egy másik anyuka döntötték el, hogy felügyelik a gyerekeket. Gáspárék szerveztek programokat, elviszik a csemetéket moziba és a Hortobágyra is. Győző elmondta, ők nem oltatták be magukat, a gyerekek többsége sem kapta meg a vakcinát. Nem félnek a járványtól, jöjjön, aminek jönnie kell - mondta a Napi Ásznak a Gáspár család feje.
Az egykori showman és neje hónapokkal ezelőtt közleményben tudatta, hogy visszavonul a médiaszerepléstől, mert úgy találták, az újságok rendszeresen negatív színben tüntetik fel őket. Később - több igaztalan állítás után - újra megszólaltak.
De leszögezték, hogy mostantól civil életet élnek. Győző elárulta, életük teljesen más, mint amit a nézők a műsorban láthattak.
Reggel hatkor kelnek, Beával összeszedik a családot, Győző iskolába viszi a gyerekeket.
A családfő koporsóeladással foglalkozik, Bea pedig beiratkozott egy sminkes tanfolyamra, Pestre, amellyel igen jól halad és nagyon szereti csinálni. Győzi tervei szerint nyitnának nejének egy saját szalont.
Az egykori showman azt is elmondta, a televíziós szerepléssel töltött évek jók voltak, de nagy árat is fizetett érte a család.
Nemcsak rajongóik lettek, ellenségeik száma is megnőtt, és arra is rá kellett jönniük, hogy közvetlen családjuk sem bírta elviselni a hirtelen jött népszerűséget.
Sokan ellenük fordultak, már szüleivel sem olyan a kapcsolata, mint rég - mesélte szomorúan Győzi.
Gáspár Bea életéből már csak ez hiányzott!
Kapcsolódó írások:
- Kikészült - Infúzióra kellett kötni Gáspár Győzőt!
- Gáspár Győzi 500 milliós autóra vágyik
- Gáspár Győzi: Nem szeret már engem senki
- Kétszázezret táncolt össze Gáspár Bea!
- Mi történt? Kocsmában veszik el Gáspár Beát!
- Gáspár Bea azt szeretné hallani: nekem is te csináld!
- Gáspár Győző: Nem tagadom, hiányzik a pénz
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


