Bukta vagy kasszasiker várható?
Titkokat tudhatunk meg Szikora Robi életéből
Szikora Robi élettörténete felkeltette Neményi Ádám figyelmét, aki több magyar film producereként is ismert.
2009.12.01 16:30Napi Ász/ma.huÁdám úgy döntött, hogy ő bizony megfilmesítené Robi életét és lerántaná a fátylat pár olyan titokról, amit eddig senki nem tudott az énekesről. A filmben fény derülne arra is, hogy miért volt harag sokáig Fenyő Miki és Robi közt, illetve, hogy Szikora miért intett búcsút anno a Hungáriának.
"Akik ismerik az életemet, azok tudják, hogy a legjobb forgatókönyvírók sem tudnak olyan kalandos történeteket írni, mint ami velem és az R-GO-val az elmúlt 25-30 évben megtörtént" - nyilatkozta a zenész a Napi Ásznak. Akkoriban Robi új zenekart akart alapítani, melyben végül Környei Attila barátja állt mellé, aki abban az időben épp el akarta hagyni a pályát.
Az új zenekarban Robi punkzenét szeretett volna játszani és a Zoo nevet vette volna fel az együttes, de ez nem jöhetett létre, hiszen volt már ilyen névre hallgató banda, így maradt az R-go. Az R betű Robi nevéből jött a go pedig az angol gyerünk szóból. Az együttes neve így nem más, mint Szikora ösztönzője, azaz gyerünk Robi! A csikidam meg a katonai stílus már csak hab volt a tortán, ami a 80-as évek legjellegzetesebb magyar slágereit jelentették
Szikora megszédült
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


