Mindig csúnya vége lett a karakterének!
Debreczeni Zitát megerőszakolták, eladták és megölték
A gyönyörű modell már nem szeretne színésznő lenni, de korábban több ilyen jellegű válogatáson is járt. Sőt, kétszer kamera elé is állhatott. Mindkét filmben tragikus vége lett az általa eljátszott karakterének.
2009.11.23 15:25Tabu tvA szolnoki lánnyal nemrég még naptárbemutatójával kapcsolatban beszélgetett Tabu tv - Most viszont egy régi titokra derült fény: Debreczeni Zita színésznő szeretett volna lenni, de valamiért mégsem jött össze a dolog.
"Már nem szeretnék színésznő lenni, abszolút. Volt egy casting, ami alapján azt gondolták, hogy én ezt el tudom játszani, én pedig elvállaltam, de annyira nem hajtom ezt a dolgot" - mesélte a tabutv.hu riporterének Debreczeni Zita, aki eddig két filmben szerepelt.
"Kisebb-nagyobb sikerrel domborítottam a vásznon: az egyikben megöltek, a másikban pedig megerőszakoltak és eladtak, de ez már nem most volt" - mondta el a Tabu Tv-nek adott interjújában a mostanában a fotós szakmával is kacérkodó modell, akivel Kefír születésnapi buliján találkozott az internetes sztártévé stábja.
Debreczeni Zita egyébként imádja a filmeket: legutóbb pont az interjú előtt nézte meg a barátnőivel a Twilight-ot.
"Van olyan barátnőm, akit borzalmasan mélyen meghatott a film, de én ezt a dolgot azért nem éreztem annyira át. Lehet, hogy nem vagyok annyira romantikus lelkületű, mint amennyire az a film az" - tette hozzá a Tabu Tv videójában Zita, aki Dukai Reginával együtt szívesen részt vett volna a film szereplőválogatásán.
Debreczeni Zita boldog a párjával!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


