A modell nem tudott érvényesülni
Képek - Debreczeni Zitába folyton belekötöttek!
Dukai Regina lebetegedett - A Szexi vagy nem csinos zsűritagja helyett Debreczeni Zita ugrott be a Sugarloaf-os Tóth Szabi és AFC Tomi mellé pár adás erejéig, ám a feladat nem is volt olyan egyszerű: belekötöttek.
2009.09.10 11:45redlemonA Szexi vagy nem-ben Dukai Regina helyett Debreczeni Zita szerepel Tóth Szabi és az AFC Tomija mellett.
Regina, bármennyire szeretett volna eleget tenni kötelességének, nem volt rá képes, egészségi állapota nem engedte a szereplést. Helyette Debreczeni Zita ugrott be, hogy kisegítse barátnőjét, és természetesen a műsor stábját is a bajból.
Zitának azonban nem ment olyan könnyen a beilleszkedés, mert a fiúk sokszor leszavazták, és inkább a szexi csajokat juttaták be a döntőbe. Egy fiút pedig csak azért szavaztak be, mert kíváncsiak voltak, bevállalja-e a meztelenséget...

"Egyedüli lányként kevésbé tudtam érvényesíteni az akaratom. Volt olyan eset, amikor Tomi és Szabi csak azért szavaztak be egy fiút - akaratom ellenére -, mert nem volt nála fürdőnadrág, és kíváncsiak voltak, hogy a srác bemeri-e vállalni, hogy meztelenül jön ki a következő fodulóban."- árulta el Zita, aki számára maga a feladat sem bizonyult olyan könnyűnek...
"Nem akartam semmiféleképpen sem bántó vagy sértő lenni. Erre nagyon ügyeltem - szögezte le Zita.
- Igyekeztem finoman fogalmazni, hiszen én is rengeteg szépségversenyen megfordultam, tudom milyen a másik oldalon állni. Bár így is előfordult, hogy jóval a felvétel után összefutottam valakivel, aki még akkor is sérelmezte, amiért nem éppen olyan pontot kapott, amilyet ő szeretett volna..."
Zita azonban a megpróbáltatások ellenére is nagyon élvezte, hogy helyettesíthette Reginát a szexi pasik és csajok mustrálásában.
A Szexi vagy nem negyedik évadját, tele izgalommal és feszültséggel, na meg sok szexi fiúval és lánnyal, minden hétköznap láthatják a nézők, a VIVA képernyőjén 13.00-kor és 17.30-kor.
Hogy áll Debreczeni Zita az egyéjszakás kalandokkal?
Kapcsolódó írások:
- Debreczeni Zita: Elég, ha mi tudjuk, mi van otthon...
- Képek - Dér Heni Debreczeni Zitától tart legjobban az asztalnál
- Debreczeni Zita: Igyekeztem lelkifurdalást ébreszteni az emberekben!
- Újra kéz a kézben Debreczeni Zita milliomos párjával!
- Képek - Debreczeni Zita 26 kilós rapper volt!
- Debreczeni Zita sikított: Timótól vagyok terhes!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


