Együtt pózolt pucéran a három lány
Szexi fotók: Zita, Regina és Linda végre meztelenül!
A három szépséges modell együtt állt kamera elé egy naptár fotózás erejéig. A képek már tavaly elkészültek, azonban a lányok nem siették el a kalendárium kiadását
Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda félmeztelenül! 
Erotikus fotók készültek a három szépséges modellről!
Együtt állt kamera elé egy naptár fotózás erejéig Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda.

képek már tavaly elkészültek, azonban a lányok nem siették el a kalendárium kiadását.
Mindenképp egy igényes naptárral akartak előrukkolni. A fotók sejtelmesek, annyit mutatnak, ami még a jó ízlés határán belül van.
„Évek óta szoros barátságban vagyunk Regivel és Lindával, sokat dolgoztunk már együtt, de hármunkat közösen még sosem fotóztak. Nagyon élveztük a naptár készítését!”
A lányok meghívták a naptár bemutatójára példaképeiket is.
Zita Marjai Juditnak, Linda Sütő Enikőnek kedveskedett egy-egy jelképes ajándékkal, míg Regina Bíró Ica megörvendeztetését tűzte ki célul.
Zimány Linda úgy döntött, lelép!
Kapcsolódó írások:
- Dukai Regina bevallja: nem áll túl jól!
- Alig jár már haza Zimány Linda!
- Zimány Linda: Szoktam én turkálni is!
- Zimány Linda nem is tudta, hogy vele járnak!
- Dukai Regina kés alá feküdt!
- Dukai Regina Gáspár Lacival tömött!
- Debreczeni Zita megmondja az időnket!
- Debreczeni Zita: A fél agyféltekém szőke
- Képek - Debreczeni Zitába folyton belekötöttek!
- Debreczeni Zita: Elég, ha mi tudjuk, mi van otthon...
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


