A sztár ismeri a szegénységet és a gazdagságot!
Bangó Margit: Az éhezéstől jutottam el idáig!
Bangó Margit szakácskönyvének sajtótájékoztatóján készítettek interjút a művésznővel, aki bevallotta, hogy örül, hogy ismeri a szegénységet és a gazdagságot, az éhezést és a jóllakást egyaránt.
2009.09.25 15:33ma.huA drága művésznő nagyon szereti a hasát, talán ezért is főz annyira jól, mint ahogy arról sokan árulkodnak.
- „ A drága édesanyám, aki felé hálám és köszönetem mindig ott van, meg a drága nagymamám tanított meg főzni. Kicsi koromtól az édesanyám kis lábast, kis fazekat vett nekem, és amit Ő főzött én ugyan azt főztem, ugyan azt csináltam, csak kicsiben.” - meséli a Tabu Tv riporterének Bangó Margit, aki a kicsiben tanultakat azóta már nagyban is lelkesen gyakorolja, és egy hirtelen ötlettől vezérelve még papírra is vetette.
Az énekesnő azt is elmesélte, hogy a nagy család miatt édesanyja már hét-nyolc éves korában kénytelen volt befogni őt és testvéreit is a konyhai munkákba.
- „ Ki volt osztva, hogy te zöldséget mosol, te krumplit pucolsz, hiszen ahhoz, hogy napi húsz-huszonöt liter étel elkészüljön, sokat kellett dolgozni. Segítségre volt anyámnak szüksége, mint ahogy nekem is segítségre van szükségem a mai napig. Amikor főzök, akkor ott van nekem a Marikám, a Tinám és a kishúgom is, és a kezem alá dolgoznak.” - mondta el a Tabu Tv-nek adott interjújában Bangó Margit, aki saját bevallása szerint már otthonról hozta a főzés iránti szeretetet.
- „ A jó isten megsegített abban, hogy ismerem a szegénységet és a gazdagságot, az éhezést és a jóllakást egyaránt, de sohasem felejtem el, hogy honnan jöttem, ki vagyok, és a jó cselekedetek azt hiszem mindig velem voltak, és ezt az emberek érzik is.” - osztotta meg a Tabu Tv nézőivel Bangó Margit, akit ennek ellenére Schobert Norbi mégis nagy fekete varjúként titulálta a művésznőt párjával történt konfliktusa kapcsán.
Kapcsolódó írások:
- Felakasztotta magát Bangó Margit miatt az apja
- Megjelent Bangó Margit szakácskönyve
- Bangó Margit drámai vallomása betegségéről!
- Bangó Margit: Na, akkor rám jött a sírás...
- Bangó Margit pályafutásának 40 éves jubileumi évét Aréna koncerttel ünnepli!
- Megjelent Bangó Margit új lemeze: Mulatok, mert jól érzem magam!
- Bangó Margit pályafutásának 40 éves jubileumát ünnepli !
- Ki gondolta? Bangó Margit eltitkolta súlyos betegségét!
- Hal a tortán: Rémálmok gyötörték Bangó Marikát!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


