A Kossuth-díjas énekesnő sok meglepetést tartogat!
Bangó Margit pályafutásának 40 éves jubileumát ünnepli !
A cigány folklór és magyar nóta királynőjeként világszerte ismert énekesnő nemrégiben az EMI szerződtetett művésze lett. A Kossuth-díjas énekesnő tizennégy évig a Száztagú Cigányzenekar szólistája volt, majd saját zenekarral önálló karrierbe kezdett.
2009.03.17 23:30ma.hu2001-ben a Száztagú Cigányzenekarral együtt Magyar Örökség díjjal tüntette ki a köztársasági elnök, majd a Magyar Köztársaság Érdemrendjét is megkapta.
A művésznő mára szinte mindent elért szakmájában, amit lehetett: hangja a műfaj védjegye lett hazánkban és világszerte. 2009-ben ünnepli pályafutásának 40 éves jubileumát, mely alkalomból rengeteg meglepetést tartogat közönségének.
- " Bangó Margit hangja nemzeti kincs. Nagy megtiszteltetés és öröm számunkra, hogy éppen pályafutásának 40 éves jubileumi évében szerződött kiadónk művészeinek sorába. "- nyilatkozta Szekeres Judit, az EMI ügyvezető igazgatója.
A nemzetközi kiadó vezetője azt is elárulta, hogy az idei évben számos különleges zenei kiadvánnyal, sőt még egy szakács DVD-vel és könyvvel is kedveskednek az énekesnő rajongóinak. Indításként március 25-én megjelenik a Mulatok, mert jól érzem magam című lemez, amely nagyrészt tradicionális nótákat tartalmaz majd.
Szintén tavasszal egy teljesen új zenei oldaláról is bemutatkozik Bangó Margit, amivel egészen biztos, hogy a fiatalabb korosztályt is rabul ejti majd, de ez egyelőre még maradjon titok...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


