Nemet mondott egy kecsegtető ajánlatra!
Lezárult Voksán Virág története!
A lemezlovasnak fontosabb az itthoni karrierje, mint egy tengerentúli lehetőség. A Cool Live műsorában, hosszas várakozás után, végre pont került egy történet végére: Dj Flower, azaz Voksán Virág elárulta, nem költözik a tengerentúlra.
Forró képekben a dögös és bögyös Voksán Virág! 
A lemezlovas egy korábbi adásban számolt be arról, miszerint egy egészen kivételes lehetőség került kilátásba, hiszen felajánlottak neki egy három éves szerződést, ami USA-beli karrierrel kecsegtette.
Számos hazai dj álma lenne ez, Virág azonban egyáltalán nem kapkodta el a döntést, annál is inkább, hiszen sokallta a három évet.
- „ Gyakorlatilag csak az ünnepekkor tudtam volna hazajönni a családomhoz és a barátaimhoz, ez pedig nagyon kevés.” - mondta Virág.
Éppen ezért alkudozni próbált, hogy a kötöttsége csupán egy esztendőt tegyen ki, ám végül teljesen elállt a dologtól. Indoklása szerint túl sok energiát és időt ölt bele a hazai és európai karrierjébe ahhoz, hogy egyszerűen itt hagyjon mindent, ráadásul úgy érzi, hogy teljesen még nem is bontakozott ki.
Számos munka vár még rá, és bár már így is bejárta a fél világot, a másik fele még hátra van.
- „ Rengeteg külföldi felkérésem van. A környező országokban szinte hetente lépek fel, nemsokára pedig irány Svájc és Olaszország! Ha elfogadtam volna a kínált szerződést, három év múlva már nem biztos, hogy ott folytathattam volna az európai karrieremet, ahogy itt hagytam. Ráadásul kint sem garantált a siker, akár rosszul is elsülhetett volna.”
Nyilvános lett Voksán Virág szexvideója!
Kapcsolódó írások:
- Voksán Virág: Két éjszaka alatt 1 milliót zsebeltem be!
- Voksán Virág vámpírt kenegetne!
- Ki az apa? - Barátai szerint Voksán Virág terhes
- Voksán Virág nem tudott ellenállni Bárdosi fenekének!
- Voksán Virág új pasija Dávid, a vízimentő?
- Voksán Virág 3 órán át vallott a rendőröknek!
- Megnézheti Voksán Virág szexvideóját!
- Voksán Virág: Ki az a Lang Györgyi? Melyik dagadt?
- Voksán Virág kidobta a pasiját: 1 milliót lopott tőle!
- Voksán Virág és Benkő Dániel is esélyes az idei Pornó Oszkárra!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


