A playmate óriási kálváriában van!
Voksán Virág 3 órán át vallott a rendőröknek!
A férfiszíveket megdobogtató Voksán Virág óriási kálváriában van. Mint ahogyan már arról a Tabu Tv annak idején elsőként beszámolt, úgy tűnik, hogy volt párja csúnyán megkárosította őt, és ráadásul még ebből az ügyből is hasznot kíván húzni.
Képekben a szexi Voksán Virág szinte ruha nélkül! 
A minap az üggyel kapcsolatban három órán keresztül hallgatták ki a rendőrségen a szépséget. Dj Flower, a modellből átavanzsált lemezpörgető playmatet a Tesco, F&F márkajelzésű bemutatóján faggattuk, de most nem éppen a divattal kapcsolatos nézeteiről, hanem expasijával kapcsolatban felröppent rendőrségi ügyéről.
A csinos lemezlovas lány egyik fellépésén ismerkedett meg egykori kedvesével, aki 24 éves férfinak hazudta magát, holott később kiderült, hogy csupán 20 éves, mindemellett a modell pénzének is gyakran különös módon kelt lába.
Virág szerint ezek voltak azok az első jelek, melyekből már következtethetett volna a fiú jövőbeli tetteire. Mindegy egymillió forintnak megfelelő aranyékszer tűnt el a lakásából, mely végleg véget vetett a tiszavirág életű kapcsolatuknak.
A lány cseppet sem habozott, azonnal feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, azóta pedig, hogy minél gyorsabban kiheverje ezt a kellemetlen eseményt, csak a munkájának él, na és persze néha kedvenc kiskutyájával vigasztalódik.
Legutóbb ő maga is be kellett menjen a rendőrségre, ahol pontosan három órán át faggatták a lopásról és volt élettársáról.
- „A mai nap voltam bent a rendőrségen, ezúttal 3 órán át voltam bent, és eléggé kiveséztük az egész történetet tehát már a komplett jelentést is megírtuk, a feljelentést feltettük ismeretlen tettes ellen.”- mondta el aTabu Tv riporterének Voksán Virág.
Dj Flower már csak a technikust várja, aki majd leveszi az elkövető ujjlenyomatait. A kérdésünk már csak az volt, hogy ennyi idő után még maradtak e használható ujjlenyomatok?
- „Ha nem takarítottam az ujjlenyomatok megmaradnak, márpedig nem takarítottam!” - meséli a Tabu Tv-nek Virág.
Megerősített információk szerint Virágnál a porszívózás és a felmosás mellett a portörlés mindig kimarad, így természetes, hogy a bizonyítékok megmaradtak, hónapokkal később is.
Virág, bár megtette a feljelentést, a mai napig reménykedik benne, hogy nem exkedvese volt az igazi elkövető.
Kapcsolódó írások:
- Megnézheti Voksán Virág szexvideóját!
- Voksán Virág: Ki az a Lang Györgyi? Melyik dagadt?
- Voksán Virág kidobta a pasiját: 1 milliót lopott tőle!
- Voksán Virág és Benkő Dániel is esélyes az idei Pornó Oszkárra!
- Voksán Virág lerázta Kucserát
- Képek - Hoppá! Voksán Virág letépte Kucsera pólóját
- Voksán Virág itallal öntözte párja exét!
- Voksán Virágot egymás kezéből tépték ki!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


