Nem úgy fut az étterem szekere, mint korábban
Bajor Imre két kézzel küzd a csőd ellen!
Bajor Imre eredetileg művészeknek szánt étterme a csőd szélére került. Néhány héttel ezelőtt a színész még nem tudta megmondani, vajon milyen sors várhat a Kicsihuszárra, egy azonban biztos: augusztus 15-ig nem fogad vendégeket.
2009.08.07 14:45ma.hu- "Egy ideje sajnos nem úgy fut az étterem szekere, mint korábban. Nem lehetett előre tudni, hogy a gazdasági válság hogyan hat majd az emberek pénztárcájára. Mára sajnos kevesebbet költenek az emberek szórakozásra, vendéglőre" - vélekedik a népszerű művész, aki elsőként a Napi Ásznak helyezte kilátásba, mi lehet étterme sorsa.
- "Százszázalékosan csak a nyár végére dől el, hogy mi lesz a Kicsihuszár sorsa, egyvalamit azonban elmondhatok: szeretném tovább működtetni az éttermet" - nyilatkozta Bajor Imre.
Nem csak a csőd a baja a színésznek, hiszen állítólag kissé hipochonder lett…Sajnos mióta Bajor Imre áprilisban eltörte a bokáját, retteg rálépni arra a lépcsőre, ami az egész galibát okozta.
A színész attól tart, hogy ez a félelem soha nem múlik majd el. Ezt azok az ismerősei is megerősítették, akik hasonló balesetet szenvedtek.
- "Egy fémlap és két csavar van a lábamban, de ezek szerencsére nincsenek hatással a mozgásomra" - nyilatkozta Bajor Imre.
Tudjon meg még többet Bajor Imre balesetéről!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


