Molotov-koktéllal ölt
Megtalálták Bajor Imre sofőrjének gyilkosát
Megtalálták Bajor Imre sofőrjének gyilkosát, és elfogták egy Molotov-koktéllal elkövetett robbantás felbujtóját - jelentette be a budapesti főkapitány bűnügyi helyettese a sikeres felderítésekről tartott hétfői sajtótájékoztatóján.
2008.05.26 13:29MTIBodnár Zsolt ezredes az első nyomozásról szólva megemlítette, hogy az áldozat nemcsak Bajor Imre, hanem más közismert személyek gépkocsivezetőjeként is ismertté vált. A 60 éves férfi május 16-án, a VII. kerületi Klauzál utcában gyilkolták meg. Bodnár Zsolt közölte, hogy néhány nappal később elfogtak egy román állampolgárt, aki beismerő vallomásában elmondta, hogy vagyontárgyakat szeretett volna megszerezni, ezt a sértett észrevette, ellenállt, s ő dulakodás közben ölte meg a férfit.
Bodnár Zsolt a sajtótájékoztatón azt is közölte, hogy április második felében, a XIII. kerületben elkövetett támadás ügyében is sikerrel jártak. Akkor egy autó alá dobtak Molotov-koktélt - emlékeztetett. A szervezett bűnözés elleni osztály megállapította a felbujtó személyét, egy 40 éves budapesti férfit, akit a múlt csütörtökön el is fogtak - közölte.
A felbujtó beismerte, hogy üzleti követelése volt a sértettel szemben, ezt akarta érvényesíteni. Ilyen módon jutottak magának az elkövetőnek a nyomára, aki ellen már régóta volt eljárás, többek között lőfegyverrel való visszaélés miatt is. Nála egyebek között géppisztolyt is találtak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


