Ki miatt lett kék-zöld az asszony?
Szemtanúk állítják: Takáts verte meg a nejét
A rejtélyes esettel kapcsolatban egyre több a kérdés - A múlt héten kórházban kellett ellátni Takáts Tamás nejét, akit eddig ismeretlen körülmények között megvertek. Szemtanúk szerint maga a zenész volt az.
2009.04.08 15:40Több kék-zöld foltja mellett agyrázkódást és mellkasi zúzódást szenvedett Takáts Tamás felesége, Anikó a minap - A bluesénekes és neje egy szórakozóhelyen vesztek össze, majd a kidobók kérésére távoztak.
A Fókuszban korábban úgy nyilatkoztak, a feleség még nem akart hazamenni és a másik irányba sietett el, férje pedig hiába várta hazafelémenet. Anikó nem jelentkezett, és nem is emlékszik, kik láthatták el a baját.
Ám most akadt több szemtanú, akik állítása szerint maga Takáts verte meg a feleségét. A Blikknek elmondták: dulakodásra figyeltek fel a táncteremben, majd egyszercsak azt látták: a sztár ökölbe szorított kézzel üti a nejét, aki elveszítette az egyensúlyát és elesett.
A biztonságiak választották szét őket. Anikó ellenállni akart, de nem sikerült kitépnie magát a kezükből. Kezét-lábát összefogva vitték ki a hátsó kijáraton - mondták a Blikknek a szemtanúk, akik szerint nem kizárt, hogy Takáts Tamás és párja a szórakozóhelyen kívül is folytatta a verekedést.
A szórakozóhely egy, neve ellhallgatását kérő dolgozója meg is erősítette, hogy a zenész verte meg a nejét, ehhez semmi köze a biztonságiaknak - mint ahogy korábban ez a hír is elterjedt.
Takáts tagadja, hogy ő ütötte volna meg Anikót. A Blikknek elmondta, a neje sokat ivott, és összekaptak azon, hogy egy másik nővel látta táncolni őt.
A sztár elmondása szerint a párja ráncigálni kezdte. Lehet, hogy kitépte magát a karjából, de nem ütötte meg - mondta. Miután kivezették Anikót a helyről, kint csillapítani próbálta, de az asszony nem hagyta magát és el is indult másik irányba.
Ő egy biliárdteremben várta, emlékezett vissza a Blikkben Takáts. Elmondása szerint ezt követően hívták a rendőrök, hogy a nejére eszméletlenül találtak - adta hírül a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


