Kiborult a vacsora után a sztár!
Paudits azt üzente Takátsnak: dögöljön meg
Kiborította Paudits Bélát Takáts Tamás - A közös vacsora alkalmával egy dzsesszénekesnő volt a házigazda vendége, akit Paudits "szerelmeként" említett. A Dirty Blues Band sztárjának azonban nem tetszett az énekesnő produkciója.
Paudits Béla a Hal a tortánban
Illetlenül beszélt Huszák Zsókáról a Hal a tortán forgatásán Takáts Tamás - véli Paudits Béla. A dzsesszénekesnőt vendégként szerepeltette a műsorban a sztár, ám Takátsnak nemigen tetszett az előadása. Paudits szerint Zsóka egy zseni, az ő szerelme, Takáts sosem érhet fel hozzá, dögöljön meg.
A zenész sajnálja, ha megbántott valakit, de véleményén nem változtat, szerinte Huszák túljátssza magát; Pauditsnak pedig azt üzeni: ő inkább a megtérést javasolná neki. Hozzátette: nem hibáztatja, mert öt éve ő is olyan helyzetben élt, mint Béla, meg nem értett és mellőzött tehetségnek tartotta magát. Huszák Zsóka egyébként nem haragszik Takátsra, azt pedig, hogy Paudits beleszeretett, megtiszteltetésnek érzi - adta hírül a Napi Ász.
Paudits Bélát már korábban megkereste a TV2, szerepeljen e főző show-ban. A műsokészítők úgy vélték, örül majd a felkérésnek, amiért pénzt is kap. Tévedtek.
Bélának több százezer forintot ajánlottak, hogy szerepeljen a Hal a tortánban. Ő azonban először gondolkodott, majd nemet mondott a felkérésre, elmondása szerint azért is, mert nem árulták el neki, kikkel szerepel majd együtt a műsorban.
Paudits kerek-perec kijelentette, hogy nem akar olyan embereket beengedni a lakásába, akik "rendezői utasításra" beszólnak majd neki. Közölte: inkább éhen hal, de nem megy le kutyába és adja el magát.
A sztár korábban már több lapban elpanaszolta, hogy nyugdíjából alig él meg. Sanyarú helyzete miatt még az öngyilkosság is megfordult a fejében.
Végül, annak ellenére, hogy nem csinált titkot belőle, nem akar olyan műsorban szerepelni, ahol lépten-nyomon megalázzák a résztvevőket, rábólintott a főzősműsorra.
A hírek szerint a TV2 most tudott olyan feltételeket teremteni, amelyek a művésznek is megfeleltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06