Jobb lett volna, ha a sztár nem mond semmit?
Keleti Györgyi: Tudom, miért tette Komár!
Átölelve kért bocsánatot a szőke playmate-től Komár László, aki a múlt héten vérig sértette őt - Keleti Györgyi azonban nem hajlandó elnézni a durvaságot.
Nézze meg Keleti Györgyi erotikus kerti partiját! 
Miután szerdán megríkatta őt, csütörtökön ismét egy asztalhoz ült Komár László Keleti Györgyivel - Nyugalmasnak ezúttal sem volt nevezhető a vacsora, de az énekes a végén átölelte Györgyit és bocsánatot kért tőle, mondván, a szerkesztők kérésére alázta meg őt előző nap.
A modell azonban nem bocsátott meg, az asztalnál és egy interjúban is elmondta: tudja, miért haragszik rá és volt honvédelmi miniszter édesapjára Komár - adta hírül a Napi Ász.
A múlt heti Hal a tortán igazi tortúra volt Keleti Györgyi számára, akire egyébként is rájárt a rúd a napokban. A sajtóból értesült arról, hogy nevét összefüggésbe hozták egy prostitúciós büntetőüggyel Olaszországban.
A hírekben az állt, hogy lányfuttatás miatt ellene is nyomoznak és a hazai szervektől kértek jogsegélyt, melyet a Legfőbb Ügyészség jóváhagyott. Györgyi azonban egy nappal később elmondta, ő tud arról, hogy nyomozás folyik, de ez őt semmilyen formában nem érinti.
A Hal a tortán forgatásán mindezek ellenére igencsak parázs hangulat alakult ki. A főzőműsor felvételét több alkalommal is félbe kellett szakítani, mivel Komár Laci kipécézte magának Györgyit és Maria Geronazzót.
Különösen előbbihez intézett érdekes kérdéseket. Már úgy indított a vacsorán, hogy elővett egy bulvárlapot, melynek címlapján Györgyi volt látható, akit összefüggésbe hoztak az olaszországi bűnüggyel.
Komár magyarázatot kért a Keleti lánytól, de tette ezt olyan stílusban, hogy Györgyi sírva tépte szét az újságot, majd pedig elrohant az asztaltól.
A műsorkészítőknek sikerült nagy nehezen visszaültetniük oda, de Komár nem hagyta abba a "műsort": megkérdezte a modellt, vajon édesapja fejbelövi-e őt a viselkedéséért.
Még Terry Black is felháborodott a szóváltáson, és felszólította az asztaltársaságot, hogy akinek nem tetszik a vacsora, az távozhat! Tóth Szabi élt a lehetőséggel, és elhagyta a házat.
Kapcsolódó írások:
- Komár Laci porig alázta, megríkatta Keleti Györgyit!
- "Mint egy kabaré" - Keleti Györgyi nem tud róla, hogy gyanúsított lenne
- Botrány - Keleti Györgyit lányok futtatásával gyanúsítják
- "Nem beszédtéma" - Keleti Györgyi babát vár?
- Képek - Rába Timi, Judy Nero és Keleti Györgyi egyszerre lett menyasszony!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


