"Most jön apád, és lelövet?"
Komár Laci porig alázta, megríkatta Keleti Györgyit!
Többször meg kellett szakítani a Hal a tortán forgatását, miután Komár László minősíthetetlen hangnemben társalgott asztaltársaival, Keleti Györgyit pedig teljesen kiborította.
2009.04.03 06:50Botrány a főzőműsor forgatásán - A műsor forgatását szerdán többször is félbe kellett szakítani. Komár László az asztaltársaság nagy része iránt komoly ellenszevet táplált, és úgy is beszélt velük - adta hírül a Napi Ász.
Maria Geronazzo-t és Keleti Györgyit főleg kipécézte magának. Már a vacsora elején elővett egy bulvárlapot, mely Györgyit hozta összefüggésbe az olaszországi bűnüggyel.
A lap szerint magyarázatot kért rá a lánytól, olyan stílusban, hogy a modell zokogva tépte szét az újságot és távozott az asztaltól.
Nagy nehezen tudták csak visszaültetni, de Komár folytatta: megkérdezte Györgyit, a papája - a volt honvédelmi miniszter - odamegy-e és fejbelövi-e őt a viselkedéséért.
A Napi Ász megírta: ez már Terry Black-nek is sok volt, felszólította a társaságot, akinek nem tetszik a vacsora, távozzon! Tóth Szabi fel is kelt, és elment.
A lap úgy tudja, a történtek miatt már ketten is azon gondolkodnak, a záróvacsorán nem ülnek egy asztalhoz Komárral. Van azonban olyan szereplő, aki úgy véli: a TV2 maga generálta a rossz hangzlatúra sikeredett vacsorát - adta hírül a Napi Ász.
Kapcsolódó írások:
- "Mint egy kabaré" - Keleti Györgyi nem tud róla, hogy gyanúsított lenne
- Botrány - Keleti Györgyit lányok futtatásával gyanúsítják
- Hal a tortán: Bagi Iván dalra fakadt Komár Lacival!
- "Nem beszédtéma" - Keleti Györgyi babát vár?
- Képek - Rába Timi, Judy Nero és Keleti Györgyi egyszerre lett menyasszony!
- Keleti Györgyi: Műcici semmi, a fülem meg elállt!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


